Gemenc Kupa - stábunk helyszíni tudósítása

Somogyi-Tóth Péter   ·   2011.08.10. 20:01
nyito

Az 56. Vitorlázórepülő Nemzetközi Bajnokság és 21. Gemenci Vitorlázórepülő Bajnokság idén eddig két sikeres versenynapot tudhat maga mögött, negyvenegy gép érkezett Őcsénybe. Amikor az összes gép indult, 42 perc alatt emelkedtek a levegőbe, hét motoros gép „rángatta” fel őket. Az utolsó gép startolásától számítva 20 perc múlva nyit az indulási vonal, így nagyon lényeges, hogy minél gyorsabban kerüljenek a levegőbe a repülőgépek. Az elsők azért kerülhetnek hátrányba, mert nekik kell felkutatni a termikeket, azaz a gépeket emelő, felfelé törő meleg légáramlatokat. Az utolsók pedig azért, mert már nincs idejük elég magasra emelkedni. Őcsényben amúgy nagyon különleges felvontatási módszer zajlik: a szél irányától és sebességétől függően a vontatógépeknek lehetőségük van szembe is leszállni. Így jelentősen gyorsítható a folyamat, hiszen nem kell visszagurulniuk, hanem a mezőnnyel szemben leszállnak, és már fordulhatnak is a következő vitorla elé.

Az indítási sorrend úgy alakul ki, hogy az első eligazításon sorszámot húznak, egy sorba egymás mellé négy gép kerül (nagyobb teljesítményűekből a helyszűke miatt csak három) és minden egyes értékelhető versenynap után egy sort előre ugrik a startsorrend, hogy mindenki minden pozíciót körbejárjon.

Kattintson a képre, a továbbiakban a jobbra és balra mutató nyilakkal navigálhat a képek között! <br>(fotók: Somogyi-Tóth Péter)

A mai - negyedik - napon az erős szél miatt még az open (a 18 méter és annál hosszabb szárnyfesztávú gépek) kategória tizennyolc gépe is csak kora délután tudott útjára indulni. A késői indulás miatt a feladatuk 250 km-es távrepülés volt, Őcsény–Tab–Kakasd–Mezőkomárom–Őcsény útvonalon. A pilóták a sok nehézséget okozó, majd' 40 csomós szél ellenére a mait az év eddigi legszebb vitorlázórepülő napjának nevezték – bár az erős szél „borzolja” az emelkedéshez szükséges termikeket, a felhőket amelyek alatt ezek vannak viszont sorba rendezi. Volt, hogy 170-190 kilométer/órás sebességgel száguldottak egyenesen egy felhősor alatt magasságvesztés nélkül. Így aztán korán haza is tértek, öt órára a gépek zöme már földet ért, terepre szállni senki sem kényszerült.

A teljes verseny értékeléséhez legalább négy repült versenynap szükséges. A helyi meteorológus szerint hét-kilenc sikeres napra van kilátás a két hét alatt (a bajnokság 20-áig tart), úgyhogy erre minden esély megvan. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A hangulat kitűnő, estére tánc- és bűvészcsoportot is várnak a közönség szórakoztatására. Hatalmas tábor van, sok sátorral, lakókocsival. A hangár mellett pedig bográcsban készül már a vacsora: slambuc, Roszkos Károly jóvoltából.

Kapcsolódó hírek