Gödöllői kisvasút: véget ért egy fejezet

iho.hu   ·   2023.10.02. 13:00
8081_XT207667_231001_

Október elsején, vasárnap este Gödöllői Erdei Kisvasút elbúcsúzott utasaitól. Működési területének tulajdonosa ugyanis felmondott a kisvasutat üzemeltető egyesületnek. Valószínű azonban, hogy folytatása következik.

Május elsején múlt egy éve, hogy az Erdők a Közjóért Alapítvány (EKA) a Pilisi Parkerdő Zrt.-től bérleti szerződés alapján átvette a Gödöllői Erdészeti Arborétumot. A kisvasutat létrehozó és működtető Erdei Vasútért Egyesület a korábban az erdőgazdasággal között szerződése is átszállt az új tulajdonosra, amelynek (bár a későbbiekben maga is szeretne az arborétumban kisvasutat) nem illett bele a távlati koncepciójába az egyesületi vasútüzem. Az EKA Facebook-posztban írta le, hogy szerintük miért nem bizonyult életképesnek Pilis Parkerdő Zrt., a Gödöllő Város Önkormányzata, az Erdők a Közjóért Alapítvány és Erdei Vasútért Egyesület között létrejött együttműködési megállapodás – a kisvasúti önkéntesek azonban erős fenntartással kezelik a részben vissza is utasított állításokat.

Az utolsó üzemnapon, október elsején szinte egész nap telt házzal mentek a félórás ütemre sűrített vonatok. A kisvasút Ue-28 típusú, kemencei mintára átépített „téglagyári” kismozdonya volt a főszereplő. A képre kattintva galéria nyílik! (fotók: Vörös Attila)

Egybehangzó állításuk szerint már az első pillanattól érezhető volt, hogy jelenlétük nem kívánatos az arborétumban. Felújított, muzeális erdészeti, bányászati vasúti járműveik üzemeltetése és karbantartása már csak azért is meghaladta anyagi erőforrásaikat, mert az EKA nem járult hozzá a működésükhöz (mi tesszük hozzá: az alapítvány viszont elengedte a bérleti díjat). Az utolsó jelentősebb összeg, amit működtetésre költhettek, még a két évvel ezelőtt a gödöllői önkormányzattól befolyt egymillió forint volt. A felek ellenmondanak egymásnak abban (is), hogy a tavaly pályázaton elnyert hárommillió mindmáig miért nem érkezett meg az egyesület számlájára.

Szombaton egy utolsó kisvasúti napot tartottak Gödöllőn (fotó: Gödöllői Kisvasút Facebook-oldala)

Az utolsó, keserédesre sikeredett üzemnap már a búcsú jegyében telt: a szabadságuk, pihenőnapjuk terhére, nemcsak a kiemelt eseményeken, hanem a mindennapos kemény munkában, a pályaépítésben, a muzeális járművek renoválásában, a terepgondozásban, a fejlesztésben és az épületek kialakításában egymást támogatva a fennmaradásáért küzdő kisvasúti önkéntesek már minden mozdíthatót összepakoltak, és raktárakban helyeztek el (az 580 méteres, plusz a fűtőházi pálya elbontására fél évük maradt). Felkészültek arra, hogy az Erdei Vasútért Egyesület új helyen létesítsen és indítson be vasútüzemet. Eddig tizenhat önkormányzat jelezte ugyanis, hogy szívesen látnák őket a területükön – most a helyszíni bejárások következnek, a kisvasútiak ugyanis azt szeretnék, ha a lehető legszebb természeti környezetben, a lehető legbiztosabb működési háttérrel kezdhessenek új életet.

A terveik szerint idővel már öt kilométer hosszú „hálózaton”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek