Goldtimer-nap Budaörsön: harmadszor is aranyat ért

Arnold Balázs   ·   2014.04.28. 07:45
kis_ha-lix_ha-ruf

Az ország első nemzetközi kisgépes repülőtere, a Budaörsi repülőtér harmadszor adott otthont a már hagyományos Goldtimer-napnak. A magyar repüléstörténet emlékeit, így üzemképes veterán repülőgépeket is mentő, őrző-gondozó Goldtimer alapítvány „nyílt napján” nemcsak a levegőben zajlottak az események.

A repülőtér hangárjai előtt veteránautó- és harcjármű-találkozót szerveztek. A repülőgépek már reggel felsorakoztak a füves pálya szélén, de amíg nem állt készen minden az első körre, a korán érkező érdeklődők az öreg gumikerekűek között nézhettek szét. A hűvös reggeli szellőt hamarosan felváltotta a kellemes tavaszi napfény, és sorra érkeztek a világ különböző pontjairól, különböző korszakok stílusjegyeit magukon viselő autók, motorok.

Forgatag a Budaörsi repülőtéren<br>A képre kattintva galéria nyílik a szerző fényképeiből

A hazai járműgyártás múltját egy tűzpiros MÁVAUT Ikarus 311-es és néhány Csepel teherautó képviselte. Mellettük szovjet, amerikai és német harcjárművek békés összhangját figyelhették meg a látogatók. A leszerelt repülőgépek mellett különféle teherautók, csapatszállítók és felderítő vagy parancsnoki autók pihentek. Volt itt Ural, Zil és Gaz, de szürke Opel is.

A személyautók és motorok között a nem is oly régen a hazai utakat is uraló MZ-k, Ladák, Skodák és Watrburgok mellett nyugati különlegességek is csillogtatták krómozott díszléceiket a napfényben. Fiatalok és idősek egyaránt megcsodálták az 1960-as Austin Healey Sprite-ot vagy épp a lakókocsis Volvót.

És ahogy egyre nőtt az érdeklődők száma, úgy indult be az élet a levegőben is. Megállás nélkül indultak sétarepülésre az alapítvány büszkeségei. Szinte csak a ki- és beszállás idejére szállt le a Robinson R-44-es helikopter, de a gurulóúton egymásnak adta az égi stafétát a HA-RUF lajstromjelű Kánya és a nap sztárja, a HA-LIX lajstromjelű Liszunov Li-2-es repülőgép. Persze nem szabad megfeledkeznünk a többi gépről sem: az alapítványi kétfedeles Po-2-es és a vitorlázó Cimbora mellett sok más civil kisgép is megfordult a reptéren, hiszen az élet zajlott, séta- és oktatórepülésekre egyre-másra indultak motoros és vitorlázógépek is.

A Kánya éppen indul, a Li-2-es most érkezett

Ám a szülők és gyermekek főleg a nagy ezüst madarat lesték kíváncsian. Felszállását majd landolását várták fényképezővel vagy kamerával a kezükben a pálya mentén, a vállalkozó szelleműek pedig egy negyed órás sétarepülésre is elkísérték a hatvanadik életévét is betöltő ezüst madarat, amely sorozatának ma már egyetlen röpképes példánya.

Egy rövid égi kirándulásra én is elkísértem a valaha MALÉV-flottába tartozó gépet. Indítás után elgurultunk a futópálya elejére, majd nekilendült az öreg madár, és elegánsan emelkedett a város fölé. Hamar jobbra fordultunk és elrepültünk Kőérberek felett, majd tovább: megnéztük Budafokot, és ismét egy jobb forduló után a Pistály felett repültünk át Törökbálint csücskéig. A budai hegyek fölött fordulózva megbizonyosodhattunk arról, hogy a Li-2-es – hála az alapítvány áldozatos és kitartó munkájának – még mindig kiváló formában van. Végül Máriaremete felett megfordultunk, hogy a visszaúton megcsodálhassuk Budapestet is. Budaörsre tartva még elrepültünk a Hármashatárhegyi sportrepülőtér és a János-hegy mellett, majd egy puha landolással ismét a budaörsi füves pályán gurultunk.

A Li-2-es fedélzetéről csodálatos kilátás nyílt Budapestre

Szerencsére az időjárás is kedvezett mind a földi mind a légi programoknak, és érdeklődőkből sem volt hiány. A Goldtimer nap fiatal, növekvő rendezvény, amely idén is több volt, mint az egy évvel korábbi. Kíváncsian és bizakodva várjuk a folytatást. Mert a múlt újra szárnyal!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Ne mássz a vonat tetejére, életveszélyes és tilos!

MÁV/iho   ·   2024.03.20. 09:00

Ismét egy fiatal életébe került Budaörsön, hogy vasútüzemi területen illegálisan felmászott egy mozdony tetejére, ahol a 25 ezer voltos felsővezeték közelében halálos áramütést szenvedett. A MÁV újból és újból kéri a szülőket és pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos!

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.