Goldtimer vasárnap, repülőkkel, buszokkal

iho   ·   2013.04.19. 19:00
cim

Itt a tavasz, kezdődik a repülőszezon, ismét Budaörsre invitál a haza légihagyományok egyik legfontosabb ápolója, a Goldtimer alapítvány. Látható, sőt, kipróbálható a klasszikus utasszállító, a Li-2-es, a nyitott kabinos Po-2-es, a tavaly elkészült Rubik-féle Kánya és a Cimbora kétüléses vitorlázógép is. Ráadásul a tavalyi rendezvényhez hasonlóan ismét részt vesz a Rákosmente Oldtimer Egyesület, tehát a szép régi repülőgépek mellett szép régi buszok, autók, egyéb járművek is ott lesznek a repülőtéren. Hajdú Károly, ismertebb nevén Fedő, a Goldtimer alapítója mondja el, hogyan is néz ki a tervek szerint a rendezvény: a legfontosabb, hogy nem repülőnapról van szó, tehát a gépek nem bemutatókat repülnek, hanem a levegőbe vágyó utasokat visznek kisebb-nagyobb körökre.

Hogy sikerült a tavalyi első ilyen rendezvényetek?

Fantasztikus volt. 10 órakor kezdődött, és még déléutáűn négykor is voltak emberek. Körülbelül 1000-1500 ember biztos, hogy volt kint.

És ők mind repültek?

Amennyien tudtak, mert sokan lemaradtak. Napnyugtáig repültünk, de még volt, aki szeretett volna, őket áttettük következő hétre.

Mostanság a repülés a korábbiakhoz képest is drágább mulatság. Egy-egy ilyen rendezvénnyel viszont nyilván megpróbáljátok megalapozni a gépeitek működését a következő időszakra, abból a pénzből, amit az utasok fizetnek.

Ez is belemegy a nagykasszába, amit egész évben összegyűjtünk. Most kezdjük az idényt, hat hónapig csak kifelé ment a pénz, befelé nem jött semmi. Ez az első olyan alkalom, amikor a Goldtimer alapítvány össze tud szedni valamennyit.

Hogyan telt a tél nálatok? Gondolom, szokás szerint a repülésre alkalmatlan hónapokban hozzátok rendbe a gépeket, milyen műszaki állapotban vannak a madaraitok?

A klasszikus Li-2-es, Malév-színekben

Az az igazság, hogy elég sok munka volt télen, tudnillik a Po-2-es motorjából kiment az idő. Kapott egy teljesen felújított nulla órás motort, most van bejáratás alatt, a berepülés már megtörtént, vasárnapig végeznek teljesen a motorozással, a beállítások is készen vannak. A Kánya teljesen új, az tavaly csak a berepülést végezte, és a Li-2-essel csináltunk egy komplett téli ápolást és karbantartást. Plusz elkezdtük a Gerlét felújítani.

A Po-2-eshez hogyan sikerült nulla órás motort szerezni?

Három motort is sikerült összehozni, és mind a hármat Kaposváron nagyjavították. A kaposvári bázisnak, a motorjavító műhelynek van engedélye ezeket a motorokat nagy javítani, így nagyjavított motor került a Kányába, a Po-2-esbe, és van egy tartalékunk is.

A hőskor repülési élménye élhető meg a Po-2-es nyitott kabinjában

Értem, de honnan vannak még motorok ezekhez a gépekhez, amelyeket sok-sok évtizede gyártottak?

Magyarországon is volt, most például Győr mellett, a repülőtéren. Teljesen le volt konzerválva, vigyáztak rá, és megvettük. Vannak még ilyen csodák. Különben ha az oroszoktól akarjuk megvenni, akkor 4-5 millió forintért lehetne szerezni egy ilyen motort, de most már az is ritka, mert ezeket a régi motorokat kezdik visszarakni a régi repülőgépekbe.

Említetted, hogy beindul a Gerle nagyjavítása, illetve a felújítása. Létezett egy felújított vagy újjáépített Gerle, Bánhidi Antal fantasztikus gépe, a nyolcvanas években is, illetve még meg is van az a gép valahol.

Azt a repülőgépet akarjuk most eredeti állapotába fölhozni. Az az igazság, hogy amikor meglátta Bánhidi úr ezt a repülőgépet, akkor mondta, hogy az nem Gerle, hanem túzok. Valami 250 kilóval lett nehezebb a repülő, boxer motor került bele, szóval teljesen más lett. Az eredeti tervek és a rajzok, fényképek alapján most az eredeti állapotába újítjuk föl. Például a törzsön teljesen más volt a vászonborítás, másképp volt rajta az összes faborítás, most az eredeti állapotában megcsináltuk a faborítást.

A tavaly befejezett nagy muinka, a Kánya újjáépítése

Nagyon szépen sikerült tavaly a Rubik-féle Kánya felújítása. Tervezitek, hogy esetleg egy Kánya-Cimbora vontatással is megörvendeztetitek a régi repülők szívét?

Lehetséges, hogy a Po-2-es vagy a Kánya fog vontatni, de ez még kétséges, mert, ahogy mondom, nem repülőnapot szervezünk. Ha bemutatót tartanánk, akkor annak repülőnap jellege lenne, és nem akartunk repülőnapot tartani, pont azért, hogy több ember jelentkezzen a sétarepülésekre. Nem biztos, hogy lesz vontatás, csörlés lesz csak.

A Goldtimer számára még a Gerle felújítása mellett mit hoz majd 2013?

Egyelőre örülünk, ha a Gerlét be tudjuk fejezni. Vannak támogatóink hála istennek, de egy repülőt felújítani nem kis pénz, te is tudod. Csak a szárnyaknak a vásznazása olyan egymillió forint. A biztosítása a gépeknek horrorösszeg. 730 forint egy liter repülőbenzin. Panaszkodni nem akarok, csak mondom, hogy mi a realitás.

Rubik vitorlázógépe, a Cimbora: egy igaz öreg motornélküli famadár

Szerepel-e majd a Li-2-es külföldi repülőnapokon is?

Nem csak a Li-2-es. A Kányát meghívták már most Érsekújvárra júniusra, az alapítvány összes más gépével együtt, Hahnweidébe is meghívták a Po-2-est, Pardubicébe vagy Rudnicébe a Li-2-est, a szlovákokhoz is van egy Li-2-es meghívás, Börgöndön és Kecskeméten is lesz repülőnap, szóval lesz egy pár olyan alkalom, aminek a révén normálisan fenn tudjuk tartani idén is az alapítványt.

Tavaly a Malév bukása minden repülő szervezet életét megnehezítette, msot ezek szerint már kikerültetek az árnyékból?

A Malév tönkremenetele azért a mai napig is érezteti a hatását. Nekünk nagy erkölcsi háttér is volt a Malév. A Li-2-esünk Malév-gép, kék az orra, nosztalgia az egész, de nemhogy még erkölcsi segítséget nem kapunk onnan: lassan mi fogjuk tartani a lelket a malévesekben. Májusban akarunk egy Malév-napot tartani: gyertek, malévesek, repüljetek a Li-2-essel egyet.

Ki az, aki most támogat benneteket?

A budaörsi önkormányzat támogat bennünket, nagyon jó a kapcsolatunk velük már évek óta. Tavaly együtt szerveztük programot Berlinben az ILA repülőkiállításon a Turizmus Zrt-vel, az  olyan jól sikerült, hogy tavaly támogattak bennünket, remélem idén is fognak.

Kapcsolódó hírek