GVH vs Wizz

MTI/iho   ·   2023.02.07. 15:01
wizz

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Wizz Air légitársasággal szemben, mivel az online jegyvásárlás során vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé.

A légitársaság vélhetően a fogyasztók döntésének szempontjából jelentős információkat hallgat el (vagy közöl későn) online felületein, hogy a drágább lehetőségek irányába befolyásolja a jegyvásárlókat. A gyanú szerint a cég elhallgatja a fogyasztók elől, hogy a legolcsóbb csomagopciót is lehetőségük van kiegészíteni elsőbbségi szolgáltatás, illetve feladott poggyász megrendelésével.

Egyes, magasabb költségű csomagopciók kapcsán a társaság megtévesztően állíthatja, hogy az „akár drágább is lehet”, ha csak az utasfelvételkor foglalnak maguknak ülőhelyet  ez ugyanis vélhetően csupán más, olcsóbb csomagopcióra igaz. Emellett az online utasfelvétel során félrevezető megnevezéssel, illetve egyéb technikai megoldásokkal kapacitálhatták a fogyasztókat a feláras ülőhelyválasztásra.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly ősszel átfogó gyorselemzését követően nyomatékosan figyelmeztette a Magyarországon elérhető légitársaságokat arra, hogy jegyeladási- és reklámgyakorlatuk során változtassanak a fogyasztói döntéseket észrevétlenül torzító módszereiken. A hatóság októberben jelezte: ha az érintett piacon nem észlelhető előrelépés, versenyfelügyeleti eljárások keretében vizsgálhatja a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését. Jelezték, hogy a hasonló, kifogásolható gyakorlatok egyre elterjedtebbek: az Európai Bizottság a múlt hét elején hozta nyilvánosságra az összehangolt, 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálat eredményeit. Az eredmények alapján a vállalkozások jelentős része torzítja tisztességtelen módszerekkel a fogyasztók döntéseit a saját érdekeit szolgáló lehetőségek felé, internetes felületeik kialakításával vagy nyelvezetével.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.               

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek