Ha február, akkor Kárpát-medencei kisvasutak találkozója

Kemsei Zoltán   ·   2016.02.03. 19:11
00kicsi

A kisvasúti koncepció megalkotásához vezető utat ugyan már ősszel bemutatták egy nagyszabású tájékoztatón, a mostani kisvasutas találkozón már konkrét számokkal, fejlesztésekkel is találkozhattunk. A koncepció – a hivatásforgalomtól a vidámparki kisvasútig – összesen huszonkilenc vonalat tárgyal, ebből pilot projektként öthöz készül megvalósíthatósági tanulmány. Minden kiválasztott vasúthoz több projektváltozat készült, ezek közül a vasútüzemmel közösen választottak ki egyet a tanulmányhoz a költséghatékonyságot messzemenően figyelembe véve.

Az öt vasút és az előmegvalósíthatósági tanulmány tárgya a következő:
Balatonfenyves: közel kétmilliárd forint (1,983 milliárd) szükséges a jelenleg üzemelő, Somogyszentpálig tartó szakasz teljes felújítása, továbbá a Csisztáig vezető szakasz újjáépítése, a balatonfenyvesi, jobb nagyvasúti kapcsolat létrehozásával együtt.
Nyíregyháza: 1,380 milliárd forintból a végállomástól Sóstóig tartó 6,4 kilométeres szakaszon indulhat újra a forgalom, a teljes hálózat újjáélesztése 11,7 milliárdba kerülne,
Kecskemét: itt is a régi hálózat egy szakasza, a Kecskemét–Bugac közti 28 kilométer épülne újjá a terv szerint, 4,410 milliárd forintot felemésztve. A teljes hálózat, mindkét vonal felújításának költsége 11,7 milliárdra rúgna.
Zsuzsivasút, Debrecen: az előmegvalósíthatósági tanulmány teljes rekonstrukcióval, Fényesudvar megállóhelyen kiépülő nagyvasúti kapcsolattal (a debreceni Nagyállomásra vezető szakasz igen drága lenne), és Nyírbéltekig meghosszabbítással számol, ez közel 43 kilométert és 17,341 milliárd forint költséget jelent.
Nagycenk, Széchenyi Múzeumvasút: a meglévő hálózat teljes felújítása 762 millióba kerülne, az üzelmeltető GYSEV hosszabbítási ötlete a Gloriette-ig egyelőre nincs napirenden.

Ahogy azt az előző előadásban is említették: kizárólag az IKOP-ból nem juthatnak támogatási összegekhez a kisvasutak, mindenképp további (gazdasági, turisztikai) operációs programokra is szükséges lehet pályázni.

A kisvasúti koncepció a hivatásforgalom újjáélesztésével is számol, ehhez a pályafelújításon kívül járművek is kellenek. A munkába, iskolába utazók ugyanis nem érik be a hússzal döcögő, romantikus erdei vasúttal. Az Élő Mini-világ Alapítvány vadonatúj motorkocsi terveit mutatta be.

Az egyelőre MDk névre hallgató (poggyászteres kisvasúti motorkocsi) szinte minden részletre kiterjedő terveit mutatta be az alapítvány képviseletében Lakatos Béla. Az új, elnevezése szerint „univerzális fejlett technológiájú motorkocsi” dízel-elektromos üzemű, géptér, a poggyásztér (kerékpárok és szánkók szállítására alkalmasan, azaz kifejezetten erdei vasútra tervezve), és „másfél” utastér foglal helyet benne. A tervezés teret ad az egyes kisvasutak pályaviszonyaihoz és utasforgalmához alkalmazkodásnak: hét és fél métertől tíz és fél méterig gyakorlatilag bármekkora forgócsaptávval készülhet, az utastér mérete is természetesen ehhez igazodik. A tervezett dízelüzemű járművön kívül akár – például hatszáz voltos egyenárammal, felsővezetékről táplálva – villamos üzemű motorkocsi is elképzelhető.

Mk49-esek üzemben<br>(forrás: fortepan)

Az új jármű után most kalandozzunk egy kicsit a múltban. Sokakban, sokszor felmerült a kérdés, hogy a típusából egyedüliként megmaradt Mk49 2006-os kisvasúti gép vajon mikor lesz üzemképes? A felújítást a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hűvösvölgyi fűtőházában saját erőből végzik. A 2003-as beszállítást követően a 2010-es állapotfelmérés után láttak neki a munkáknak, eddig mintegy 1400 munkaórát eltöltve. A kevesebb költséget igénylő, és Hűvösvölgyben megoldható munkákkal már végeztek, a java (motor, hajtómű, segédüzemek, forgóvázak) még hátra van, ezekhez mindenképp szakműhely kell. Bár az önkénteseken kívül komolyabb cégek (Knorr-Bremse, Ganz Motor, Ganz Air, Continental Railway Solutions) is segítséget nyújtottak az eddigi felújításhoz, a legjobb esetben is csak 2017 végére láthatjuk újra a síneken a győri egykét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek