Három és fél percnél leállt a visszaszámlálás

iho   ·   2015.04.14. 08:00
cim

Egy kellemetlen viharfront kellemetlen nyúlványa tíz mérföldnél közelebb került a kilövőpadhoz: a szabályok értelmében ezért kellett megszakítani T mínusz három és fél percnél a visszaszámlálást, és felhagyni a helyi idő szerint hétfő kora délutánra tervezett fellövéssel. A következő indítási ablak kedden délután, vagyis magyar idő szerint már éjjel lenne, de miközben hétfőre hatvan százalékos volt az esélye a megfelelő időjárásnak, keddre ezt már csak ötven százalékosnak jósolják a meteorológusok: egy kissé a nyári viszonyokhoz hasonló, ahogy a floridai űrrepülőtér körzetében, a tengeri és a szárazföldi áramlatok hatására kialakulnak a zivatarok.

Vihar sötétlik a floridai űrrepülőtér mögött

A start egyébként nem is egyszerűen egy újabb, vagyis (a kereskedelmi sorozatban, tehát az első kísérleti repülésen kívül) hatodik Dragon-teherűrhajó startját jelentette volna, hanem a hordozórakéta visszatérésének kísérletét, és feltehetően a nagyvilág is inkább ezért várta izgalommal az indítást. Mint erről az iho/repülés is beszámolt, a NASA-val szerződés szerint együttműködő SpaceX magán űrvállalkozás azt tervezi, hogy amellett, hogy maga a teherűrhajó, illetve az ebből fejlesztendő személyszállító is többször felhasználható lesz, ugyanez valósuljon meg, szokatlan és teljesen újszerű módon, a hordozórakétával is.

A zivatarzóna lassan besodródott a kilövőpad körzetébe

Vagyis a Falcon-9 első fokozata mintegy nyolcvan kilométer magasságban leválik a második fokozatról, amely tovább emeli a földkörüli pályára az űrhajót. Az első fokozat azonban nem hullik be a tengerbe, ahogy más rakéták esetében szokás, hanem saját hajtóműve tolóerejére támaszkodva finoman visszaereszkedik egy a partoktól vagy kétszáz kilométerre várakozó lapos feldélzetű vízijárműre, hogy aztán újra felhasználható legyen.

Az első kísérlet ennek megvalósítására kis híján sikeres volt, pár méterrel a fedélzet fölött azonban váratlanul meghibásodott a kormányrendszer hidraulikája, és ezért a rakétafokozat ferdén ért a fedélzetre, majd látványos tűzgömbbé vált. A második próbálkozást a rossz idő miatt eleve lefújták. Ha a mostani start után sikeres lesz a fokozat visszatérése, az hatalmas lépés arrafelé, hogy az űrhajózás, az űrállomás elérése és utánpótlása radikálisan olcsóbb legyen.

A nagy kísérlet vázlata: az első fokozat visszatér

A Dragon teherűrhajó és a Falcon-9 hordozórakéta azonban ma éjjelig biztos a földön marad. Pedig az űrhajósok nagyon várják a Dragon érkezését, nemcsak azért, mert tavaly ősszel a másik magáncég, az Orbital Sciences rakétájának ugyancsak látványos hibája miatt egy rakomány elmaradt a leszállításról, hanem mert a Dragon a szokásos ellátmány mellett egy új kávégépet is szállít az űrállomás személyzetének.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek