Három év alatt 75 milliárd katonai szállítógépekre

iho/repülés   ·   2018.02.14. 13:45
cim

Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy „a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló katonai szállítórepülő-képesség kialakításával kapcsolatos feladatokról és a szükséges források biztosításáról” döntött a kormány. Mégpedig úgy, hogy 2019 és 2021 között mindhárom évben 25 milliárd forintot különítünk el arra, hogy nehéz teher szállítására alkalmas katonai szállítógépeket vehessünk.

Ismert, két hete sincs, hogy A319-esek vett a kormány azért, hogy legyenek végre kormánygépek. Ezeket az Airbusokat arra is lehet majd használni, hogy természeti katasztrófák vagy más szerencsétlenségek miatt külföldön rekedt magyar állampolgárokat hazaszállíthassunk velük.

De akkor mennyiben lesznek mások ezek a gépek?

Mindenképpen többek lesznek:

  • fontos, hogy legyen teherrámpájuk,
  • alkalmasnak kell lenni légi teherdobásra és ejtőernyős deszantdobásra,
  • rossz minőségű repülőterekről is föl tudjanak szállni,
  • illetve önvédelmi rendszereikkel képesek legyenek megvédeni magukat rakétatámadásoktól is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Szombaton ismét „A repülés éjszakája” az Aeroparkban

iho/repülés   ·   2026.08.14. 12:00

Különleges reptéri járművek és oldtimerek, fényárban úszó pilótafülkék, hajtómű-indítások, ismert pilóták, pályaválasztási foglalkozások és bemutatók, repülős talkshow, éjszakai reptérlátogatás és sétarepülések – augusztus 15-én újra találkozik a repülős múlt, jelen és jövő a ferihegyi repülőmúzeumban.