Helikoptertender: figyelésen az Airbus

MTI/iho   ·   2014.11.11. 16:15
cim

Negyven helikopter eladásával számol a magyar piacon a következő 10 évben az Helicopters - korábban Eurocopter -, amelyeket a hivatalos szervek és a magánszféra használhat fel - nyilatkozta Thomas Hein, a gyártó alelnöke a távirati irodának.

Az amerikai helikoptergyártók legnagyobb európai konkurensének számító Airbus Helicopters szerint a helikoptereknek a katonai felhasználás mellett egyre jelentősebb lesz a szerepe a polgári légiközlekedésben is, emellett az iparban, a mezőgazdaságban, levegőből végezhető munkáknál, és az egészségügyi szolgáltatásokban is nő a szerepük.

A Cougar szlovén szolgálatban

Az Airbus Helicopters világszinten piacvezető a polgári célú helikpoterek gyártásában, a magyar légimentést is a vállalat EC135-ös gépei végzik – hangsúlyozta az alelnök.

Thomas Hein szerint a piac átalakulásával új lehetőségek nyílnak meg a helikoptergyártók előtt, miközben a meglévő, elöregedő flottákat is cserélni kell. Köztük a katonai helikpoterflottákat, különösen a kelet-közép-európai régióban. Emellett „elenyésző” ugyan, de a 2009-es pénzügyi válság után ismét nő az érdeklődés a privát vagy üzleti helikopterek iránt is.

Az alelnök kitért arra, hogy Magyarországon másfél éve követik a honvédség flottamodernizálással kapcsolatos folyamatait. Ezzel kapcsolatban azt mondta, a magyar légierő nagyon specializált, ezért gazdaságossági okok miatt többfunkciós helikopterekkel lenne legcélszerűbb felépíteni az új flottát, mely így több felhasználási módra lenne alkalmas.
Jelezte azt is, hogy az Airbus Helicopters több típussal, például az AS532 AL és az EC645 T2 helikopterekkel is le tudja fedni a honvédség teljes igényét.

A Bundeswehr egyik EC645-öse

Az európai gyártó – amelyben Magyarország legnagyobb külgazdasági partnere, Németország is tulajdonos – a flotta szállítása esetén egyéb befektetéseket is tervez az országba hozni – jelezte az alelnök.

Az Airbus Helicopterst 1992-ben alapították Eurocopter néven, termékei között egy- és kéthajtóműves, könnyű, közepes és hosszú távú szállító- és polgári helikopterek vannak. Az elmúlt évben 497 légi járművet adtak át, 6,7 milliárd eurós árbevétel mellett 397 millió eurós adózás előtti eredményt értek el.

A Cougar egyik változata a bolgároknál is repül

Az AS532 Cougar a bevált és sokfelé használt Puma és Super Puma közepes helikopter továbbfejlesztett változata. A kéthajtóműves gép AL-változatát az eredetihez képest hosszabb törzzsel építik, Turbomeca Makila 1a1 hajtóművei egyenként csaknem 1900 lóerőt teljesítenek, 25 katonát szállíthat és a felszerelhető az oldalsó pilonokra függesztett támadó fegyverzettel is. Csapatszállításra, kutató-mentő-szerepkörre, sebesültszállításra, felszerelések szállítására is alkalmas, illetve tűzoltóként is bevethető. Használja a gépet a szomszédos Szlovénia hadserege, és repülnek a típussal Bulgáriában is.

Az EC645 T2 a Cougarnál kisebb kategória, a polgári célokra elterjedten használt EC-145-ös katonai változata. A szállítható katonák száma tíz, a gép két, egyenként 1038 lóerps Turbomeca Arriel 2E hajtüóművel repül, földön a burkolt Fenestron-farokrotor teszi biztonságossá a működését. Többek közt a német speciális erők alapgépe, négycsatornás robotpilótával, modern képernyős pilótafülkével, egyébként ugyanennek az alaptípusnak egy másik változata repül nagy példányszámban, 270 példányban Lakota néven az amerikai hadseregnél is.

Az AW-139

A honvédelmi tárca az előkészítő munkát elvégezte, így a helikopterek beszerzése ügyében csak a kormánynak kell meghoznia a szükséges döntést – közölte Siklósi Péter, a HM helyettes államtitkára az ATV Szabad Szemmel című műsorában. A Világgazdaság szerint egyik esélyes jelölt az olasz Agusta Westland AW 139-es gépe lehet, amely elvben több feladatra használható: azzal kapcsolatban viszont komoly hátrányt jelenthet, hogy a harcra alkalmas változatból még nem adtak el a piacon, ráadásul a gyártóval kapcsolatban korrupciós vádak is felmerültek az elmúlt időszakban.

Mind az Airbus Helicopters, mind az Agusta Westland komoly esélyese a lengyelországi helikopter-tendernek is, különösen, miután meglepetésre az igazán befutónak tippelt amerikai Sikorsky kivonult a versenyből.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek