Hétvégétől megint vonat jár Almásfüzitőre

iho/vasút   ·   2012.08.22. 10:59

A 42 kilométeres, egyvágányú Esztergom–Almásfüzitő-vasútvonalon augusztus 26-ig autóbuszokkal szállítják az utasokat. A vasútfejlesztési beruházás első üteme – vagy stílszerűen, első állomása – azonban a hétvégén lezárul, és helyre áll a rend a síneken, a nem villamosított vasúti mellékvonalon – olvasható a kemma megyei portál cikkében.

Bár az alacsony utasforgalom miatt a személyvonatok megszüntetése is szóba került, végül inkább a vonalat összevonták a Budapest–Esztergom-vasútvonallal, és a menetrenden is igazítottak a megfelelő átszállási kapcsolat érdekében. Ugyanakkor a korábbi nyolc vonatpárral szemben így is csak kettőt hagytak „életben”. Ám ezen a vonalon a teherszállítás jelentős. A szállítmányok nagy részét az esztergomi Suzuki gyár feladásai, illetve a Lábatlanon és környékén levő ipari üzemek forgalma tette, teszi ki.

A vonatpár egyik tagja például Nyergesújfaluról Füzitő irányába 7 óra 22 perckor indul, a másik 17 óra 2 perckor megy el. Az ellenkező irányból 6 óra 20-kor, illetve 15 óra 32-kor érkezik vonat Nyergesújfalura. Ennek ismeretében, logisztikai feladatnak sem utolsó vonattal időhöz kötötten utazni. Egyre népszerűbb a busz, amely hosszú kilométereken át szinte karnyújtásnyira halad a sínek mellett. Egy újabb vonatos utasszámlálásnál nem nehéz tippelni, az illetékesek milyen következtetést vonhatnak le – olvasható a kemma.hu portálon.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.