Hullámtábor: jöhet a nagy idő, jöhet a riasztás!

Ugrósdy Márton   ·   2013.12.15. 08:45
cim

Bár csak egynapos volt a hétvége, egy hete vasárnap megkezdődött a 2013/14-es hullámszezon Gyöngyösön, a Pipishegyi repülőtéren.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz elég jelentkező a téli üzemhez, hiszen a sikeres repülésekhez ebben az időszakban talán még jobban szükség van a pilóták együttműködésére, mint nyáron. Tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy a résztvevők az egész országból érkeznek, és nem egyetlen klubot képviselnek, így a közös munka nem mindig annyira olajozott, mint egy átlagos hétvégi napon. Ennek ellenére a lelkesedés és a tenni akarás összekovácsolja ezeket a közösségeket is, és ennek köszönhetően azután olyan, az egész országon és évtizedeken átívelő barátságok jönnek létre, amiket csak kevés sportág tudhat magáénak.

Elméleti felkészítés, eligazítás<br>(fotók: Gyöngyösi András)

Nem volt ez másképp idén sem, hiszen a rendezett repülőtéri viszonyok ellenére csak lassan jött össze a tábor megrendezéséhez szükséges létszám. Végül azonban minden a helyére került. Lett elég jelentkező az ország minden tájáról, és el tudtak jönni a hazai hullámrepülés igazi nagyágyúi is: Molnár Géza Szatymazról és Csordás Tamás a Malévból. Az ő vezetésükkel zajlott a vasárnapi találkozó, hiszen több mint harminc éves tapasztalatukat adták át a mostani csapatnak, hogy minél magasabbra, minél sikeresebben repülhessenek a Mátra felett.

Szerelés a pipishegyi hangárnál

A felkészítés rendkívül fontos: az idegen repülőtér, a szokatlan körülmények, a nagy magasság által jelentett élettani kockázatok és a sokszor kemény időjárási helyzet alapos rákészülést igényel mindenkitől, aki a hullámtáborban részt akar venni. Az elméleti oktatást vizsga követi, azoknak, akik nem ismerősek a Mátra alján, ellenőrző repüléseket is teljesíteniük kell. Emellett a résztvevők személyesen ellátogatnak azokra a mezőkre is, amiket egy esetleges terepre szállás alkalmával használniuk kell majd: ez további biztonságot ad, és lerövidíti az annyira fontos döntési folyamatot egy későbbi kiélezett helyzetben.

Mindenki azt várja, lesz-e jó idő a magassági repülésekhez

A hullámtábor egyébként nem igazán hasonlít egy rendes táborhoz, hiszen a résztvevők nem töltik az egész telet Gyöngyösön, és repülőüzem sincsen minden nap. Van viszont meteorológiai ügyelet: akik magasságot akarnak repülni, azok számíthatnak az előrejelzésre, és megfelelő időjárási helyzet esetén a riasztásra is. Ilyenkor telefonon, e-mailben és sms-ben értesítik egymást a pilóták arról, hogy helyzet van, és menni kell: sokszor reggel hatkor van eligazítás a Hegyen, amin mindenkinek meg kell jelennie, aki aznap repülni akar, akár Budapestről, akár Győrből, akár Nyíregyházáról kell hajnalok hajnalán elindulnia.

Ismerkedés a reptérrel, a tereppel

Az elméleti felkészítés a hétvégén tehát lezárult, most már „csak” a megfelelő időjárásra kell várni. Ez pedig valódi türelemjáték, hiszen egy téli szezonban nem sok olyan nap van, ami alkalmas a hullámrepülésre, tavaly is csak két olyan alkalom volt, amikor érdemes volt a téli álmukat alvó repülőgépeket kihozni a hangárból. Reméljük, idén több nap is rendelkezésére áll majd a gyöngyösi csapatnak, oldalunk pedig tervei szerint részletesen is be fog majd számolni az üzemnapokról, és reméljük a sikerekről is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek