Ikarus 260, 1:87-ben is

Ács Attila   ·   2021.05.08. 12:00
brekina260_2

Jó hír a modellezőknek, gyűjtőknek.

Bár a valódi, 1:1 méretarányú Ikarusok lassan-lassan sajnos tényleg kikopnak az utakról, modellekből és makettekből viszont szerencsére egyre többféle változat érhető el belőlük. Az alábbi képet és infót a neten találtuk, és bár a gyártó nem válaszolt a kérdésünkre, úgy tudjuk, majd valamikor a nyáron kerülnek a boltokba az új Ikarus 260 Brekina makettek.

A német cég két évvel ezelőtt dobta a piacra a négyajtós 280.02-t, majd valamennyivel később megcsinálták a kétajtós (280.03) változatot is, mindkettőt többféle színben, köztük az itthon legelterjedtebb okkersárgában is, ezekből némi átalakítással egész élethű Volános kocsik varázsolhatók.

Időközben megjelent a kínálatban az Ikarus 255-ös laprugós távolsági változat, a következő újdonság pedig elvileg a 260-as lesz, szintén többféle festésben. A sárga mellett a berlini vagy a kék-fehér sem hat idegenül a hazai környezetben, hiszen ilyenek is futottak egykoron a Volánoknál.

1:87-es méretarányú Ikarus 260-ast egyébként már vagy húsz éve gyárt a Modelltech nevű cég is, ezek a termékek ugyan olcsók, de a kidolgozottságuk hagy némi kívánnivalót maguk után, ügyeskezű modellezők viszont alapként kiválóan fel tudják használni. A típus elérhető 1:72-es méretarányban is a „Legendás buszok” sorozat tagjaként (ha mást nem, másodkézből...), 1:43-ban (Sovetskii Avtobus), illetve 1:12-es, összerakós változatban, szintén a DeAgostini forgalmazásában, szóval van miből válogatni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek