Kárvallott: a BKV

iho   ·   2013.05.07. 13:16

A Budapesti Közlekedési Zrt.-nek hosszabb ideje okoznak jelentős, évente több száz milliós károkat többnyire ismeretlen elkövetők a kötött pályás járművek tápkábeleinek eltulajdonításával, a kábelhálózat megrongálásával − írja a Napi Gazdaság.

Tavalyelőtt, 2011-ben 81 kábellopás következtében 109,3 millió forintos kára származott a közlekedési társaságnak, 2012-ben 172 ilyen eseményből 268,3 millió forint, 2013. április végéig pedig további 67 millió forint kára keletkezett a BKV-nak a 74 lopás következtében. Az utóbbi időben az elkövetések száma tehát ismét emelkedő tendenciát mutat, ugyanakkor a kárösszeg nem emelkedik a lopások számának növekedésével. A tolvajok szempontjából legfrekventáltabb a HÉV szentendrei H5-ös, ráckevei H6-os vonala, illetve a gödöllői H9-es vonal csömöri szakasza, a villamosvonalak közül pedig a 3-as, a 37-es, a 41-es, az 51-es és a 60-as a legveszélyeztetettebb.

A tolvajok aktivitása egyébként szoros összefüggést mutat a réz világpiaci árával.

További részletek a Napi Gazdaság mai (keddi) számában.

Kapcsolódó hírek