Két új állomásépületet kapott a balatonfenyvesi kisvasút; a névadóállomást felújították

iho/vasút   ·   2022.02.12. 09:00
00_balatonfenyves_allomasok

A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztése újabb állomásához érkezett: átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket.

A térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze öt-hat kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A MÁV 2 milliárd 100 millió forintból újította fel a vasutat, 650 millió forintos forrásból pedig az önkormányzatok kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően.

A projektzáró rendezvényen három korszerű állomásépületet avattak fel.

(fotók: MÁV)

  • A kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették. Az épületgépészeti korszerűsítésen kívül az utasoknak szembetűnő változás, hogy a korábbi várótermet kibővítették, egy büféhelyiség is helyet kapott benne. Újdonság, hogy kialakítottak egy mozgáskorlátozott mosdót, amiben pelenkázó is van, valamint a szolgálati helyiségek – forgalmi iroda, pénztárhelyiség – elhelyezkedése is megváltozott. Az épület külseje is megújult, a tetőszerkezet és az oszlopsor átépítésével teljesen új, korszerű arculatot kapott.
  • Az imremajori megállónál egy új szilárd falazatú esőbeálló épült, amiben kerékpártároló és egy későbbiekben WC helyiséggé alakítható rész is helyet kapott. A megálló mellett mozgáskorlátozottaknak használható parkolót is kialakítottak, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek.

Imremajor

  • Csisztafürdő állomáson egy teljesen új épületet emeltek úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a kerékpáros túraútvonalakhoz, illetve összeköttetést jelentsen a vasútállomással és a Berek Látogatóközponttal. A kerékpáros turizmushoz kapcsolódva az épületben helyet kaptak zuhanyzók, valamint egy kávézó is, terasszal. Az állomás melletti északnyugati irányban található terület kimondottan alkalmas a Berek madarainak megfigyelésére, ezért egy kisebb kilátótornyot is építettek.

Csisztafürdő (fotó: a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút Facebook-oldala)

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút turisztikai jelentőségű Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy nyolc kilométeres pályaszakaszán 2002. óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés. A régi-új vonal hamar népszerű lett, júliusban és augusztusban is 24 ezren utaztak a balatonfenyvesi hálózaton, a tavalyi évben összesen 96 ezren szálltak fel a kisvonatokra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek