Kiállították Mukit

iho   ·   2014.09.03. 21:15
400-muki

Befejeződött Muki külső felújítása, a kisgőzöst a Dunaferr Szakközépiskola és a Hild szakoktatói és diákjai vették kezelésbe még az év elején. A Dunaferr tárgyi és anyagi segítséget is adott, Muki újrafestését pedig az Alba Volán telephelyén végezhették. „Jó mulatság, férfimunka volt” – summázta Muki megmentését Orosz Csaba tűzoltóparancsnok.

A kisgőzöst kedden délelőtt vitték át a műhelyből a kiállítási helyére, a mozdony sínpárra helyezése több órán át tartott, a daruzást kisebb-nagyobb tömeg végig figyelemmel kísérte. Délután háromra aztán lepellel letakarták, hogy az átadón ünnepélyes keretek közt avathassák.

Muki Dunaújvárosban<br>Kattintás után galéria nyílik!<br>(képek: Vörös Attila)

Az ünnepségen a Dunaújvárosi Fúvószenekar zenélt, beszédet mondott Cserna Gábor polgármester és a projekt vezetője, Orosz Csaba tűzoltóparancsnok. A lepel lerántása után még nem lehetett felhőtlenül örülni: a hagyományoknak megfelelően Pető Zoltán kocsivizsgáló átnézte a gépet, majd meghozta az ítéletet: „A 285 001-es, Muki nevű mozdonyt szobormozdonynak alkalmasnak találtam!”

Az átadásról a videót Terecskei András készítette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek