Kicsi a vasút, de erős

Szemerey Ádám   ·   2015.02.10. 11:15
00kicsi

A debreceni Zsuzsi Erdei Vasútért Baráti Kör február 4–5-én rendezte meg a Kárpát-medencei Kisvasutak XXI. találkozóját a volt Járműjavító Egyetértés Művelődési Házában. A szervezés idején olyan nagy számban jelentkeztek előadók, hogy a találkozó kétnaposra bővült.

Az első nap délutánján a 20–25 fős hallgatóság Szesztay László mérnök életéről hallhattak előadást, majd olyan neves elődökről, akik meghatározó eredményekkel segítették a magyar vasút fejlődését: Jendrassik György gépész, Pfaff Ferenc építész, Guilbrand Gregersen, magyarrá lett norvég hídépítő és Beszédes József hídtervező munkásságáról.

Ezután egy gazdasági szakember az egyesületek és a gazdasági társaságok működését szabályozó törvényeket tekintette át, bemutatva, melyek azok a szervezeti formák, amelyek segítségével a kisvasutak össze tudnának dolgozni, valamint érdekeiket érvényesíteni mind jogi, mind gazdasági értelemben. Majd a Zsuzsivasút debreceni közlekedésbe kapcsolására láthattunk megoldásokat.

A konferenciák népszerű előadója, Karel Benes beszél<br>(Seress István felvételei)

Másnap a kisvasutak működésének egységes szabályozását pótolandó, az elkészült pályás szabályzat bemutatásával kezdődött a rendezvény. A kisvasúti balesetekről is hallottunk részletesen, itt elhangzott: kiemelten fontos, hogy a döntéshozatalban a kisvasúthoz értők is részt vehessenek.

Ezután a sínhegesztésről, az ágyazatragasztásról, a napelemes sínkenő-berendezésről és a vasúti pályához kapcsolható műanyagtermékekről kaptak tájékoztatót a jelen lévők. Majd a kisvasúti szakemberek számára kevésbé ismert STRAIL vasúti átjáró burkolatcsaládról hallottak részletes ismertetőt. A kisvasúti járműgyártásról, azon belül a közös pályázat és az egységes jármű kialakításról, majd a Királyréten üzemeltetett Tóbi és Vili motorkocsikról szóló előadás következett ezután.

Svájci és ausztriai példákat láthattak az intermodalitásra, és ezek ellenpéldáiként a debreceni és a nyíregyházi valóságot. Majd jó példákat működő, csehországi kisvasutakra és vegyeseket az ausztriai kisvasúti honlapok használhatóságáról és információ gazdaságáról.

Nagyvasúti anyagok kisvasúti alkalmazása címmel hangzott el előadás, felsorolva a zúzottkőtől a talpfán át, a különböző sínekig a lehetőségeket, illetve részletesen bemutatva a 48-760 típusú – nem hivatalos, de a gyakorlatban jól bevált – kitérőt.

A rendezvény legkiemelkedőbb előadása ezek után következett: az „Emese” fantázianevű motorkocsi és a Fejlett technológiájú univerzális keskeny nyomközű kisvasúti járműcsalád bemutatása. A kiindulás a tervezési alapfeltételek meghatározása volt: légrugózású forgóváz (ezt kicsiben is megcsodálhatta a közönség: kinyomtatták egy 3D-s nyomtatón...), legmodernebb vezérlés, dízel-elektromos meghajtás, alacsony padlós, egységes kocsiszekrény, bővíthető járműszerelvény és így tovább. A fantázia menet közben hozta a további változatokat: poggyászkocsi, kerékpárszállító kocsi, panoráma kocsi, „buli” kocsi. A látottak alapján elmondható, önálló motorkocsiként, vagy vezérlőkocsival, és akár több utaskocsival kiegészítve ingavonatként is közlekedhet, kiszolgálva a kisvasutak sokszor igen hektikus utasigényét. Emellett jól szolgálhatja a különféle turisztikai és egyéb rendezvényeket is.

Az utolsó blokkban a kisvasutak üzemeltetői tartották meg éves beszámolójukat. Elsőként a kemencei kisvasútról „Mögöttünk 21 év – előttünk hosszú pálya” címmel. Külön érdekesség volt a „hókefét” üzem közben látni. A lillafüredi kisvasút üzemeltetője ismertette legújabb eredményeiket, ezen belül beszámolhatott a legnagyobb utasszámról (221 ezer fő). A nagyon sikeres Mikulásvonat után a hasonlóan sikeres Mesevonattal jelentkeztek. A Hortobágyi Halas-tavi kisvasútról szólva kiderült, a legfontosabb feladat a partvédművek helyreállítása.

Az északi hegyek további három kisvasútja – Gyöngyös, Felsőtárkány és Szilvásvárad – közül a sikeres pályázatoknak köszönhetően a szilvásváradi önfenntartó – alig párezerrel kisebb utasszámmal, mint a lillafüredi kisvasúté. A csehországi Liberecben a villamosok fonódott vágányon közlekednek a normál és a keskeny nyomtávon. A rendezvény zárásaként a feketebalogi kisvasutat bemutató DVD-t tekintette meg a mintegy nyolcvan fős hallgatóság.

Az előtérben kisvasúti kiállítást lehetett megtekinteni

A küzdelmes napok mellett többnyire fejlődésről számoltak be az előadók. Emellett olyan szakmai előadásokat hallhatott a közönség, amelyek minden téren előrevetítik a fejlődés lehetőségét. Többször hangzott el, az egyes előadások témájától függetlenül, össze kell fogjanak a kisvasutak (az üzemeltetők), mert csak így lehet nagyobb eredményeket elérni, akár a működési feltételekről, akár szakanyagrendelésről, akár pályázatokról van szó. A szervezők remélik, az érintettek elindulnak a közös úton, és jövőre már eredményekről számolhatunk be.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek