Kínai kézbe kerülhet a ferihegyi reptér

iho/repülés   ·   2011.11.22. 16:50

A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban, köztük a Budapest Airport Zrt.-ben, lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról – írja az Index.

Az internetes újság a spanyol Expansion című lapra hivatkozik, amely kedden arról számolt be, hogy a két cég december közepére tervezi a megállapodást a mintegy egymilliárd eurót kitevő ügyletről.

A német vállalatcsoport – amelynek többségi tulajdonosa a spanyol ACS – a Hochtief Concessions elnevezésű cégbe szervezte repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit. A német társaság a Budapest Airport Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb tulajdoni hányaddal, 49,66 százalékkal, emellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzemeltetésében is érdekelt.

A részvénycsomagra eredetileg hárman pályáztak, a Hainan Airlines légitársaságot üzemeltető kínai HNA csoport, a Vinci francia építőipari társaság és a német Fraport. A német Fraport és a Deutsche Bank közös konzorciuma ugyanakkor szeptember elején bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, így csak a kínai és a francia cég maradt versenyben.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.