Legendás típusokat vonnak ki az amerikaiak

iho   ·   2014.02.27. 10:00
u2_1_cim

Beigazolódtak az előzetes várakozások, 2015-ben búcsúzik a Varacskos Disznó és a Sárkányhölgy. Amint arról korábban beszámoltunk, Michael Hostage tábornok, az amerikai légierő harci kötelékeinek parancsnoka már jelezte ezeket a terveket, amelyekkel tökéletesen egyet is értett, mivel mindkét repülőgép egyfunkciós, erősen specializálódott, és a főtiszt szerint a harckocsik elleni csapásmérésre tervezett A–10-es a jövőbeni konfliktusokban „teljesen használhatatlan”. Nos, most megszületett a kormányzati döntés, miszerint mind az A–10-esek, mind a Lockheed U–2-esek, mind a Bell OH-58D Kiowa Warrior helikopterek a 2015-re szóló költségvetési terv szerint elbúcsúznak a légierőtől.

F-35C elektromoskatapult-tesztje

Chuck Hagel védelmi miniszter sajtótájékoztatóján jelezte, a bejelentett változásokat a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

A kormányzati döntés értelmében lelassítják az F–35C típusú repülőgépek beszerzését. Mint ismeretes, ez az évszázad meghatározó harcigép-típusának az a változata, amelyet repülőgép-hordozók fedélzetére terveztek, vagyis a döntés a haditengerészeti légierőt érinti. Ami azért érthető, mert a US Air Force F–16-osai és F–15-ösei, amint ezt Hostage kifejtette, „taktikailag elavult” fegyverrendszerek lesznek, még akkor is, ha komoly költséggel ismét felújítanák, modernizálnák őket.

A Kiowa helikopterek is nyugdíjba vonulnak

A hordozókra telepített F–18-asok azonban már jelentős részben a modernizált, megnövelt képességekkel rendelkező F–18 E/F variációk, a Super Hornetek, feltehetően ezért döntött úgy a Pentagon, hogy az F–35-ös C, carrier-változata csúszhat valamelyest. Ami egészen pontosan azt jelenti, hogy 2019-ig a tervezetthez képest huszonnégy géppel kevesebbet kap a típusból a haditengerészet, viszont a jövőre nézve döntő program nagy vonalakban érintetlen marad.

Hagel szerint a nagy magasságban repülő U–2-es Dragon Lady felderítők munkáját a pilóta nélküli Grumman RQ–4 Global Hawkok veszik át, és érdekes megoldásnak tűnik, hogy a Nemzeti Gárda üzemeltetésében lévő Boeing AH–64-es Apache harci helikopterek átkerülnének a hadsereg kötelékébe, cserébe a hadseregtől kapott UH–60 Black Hawk szállító helikopterekért.

U-2-esek a betonon: a pilóta nélküli Global Hawkok veszik át a szerepüket

A hadügyminiszter ugyanakkor azt is jelezte, hogy a fegyvernemeknél a kiképzésre és a karbantartásra továbbra is igen kemény feladatok várnak annak érdekében, hogy fenntartsák az amerikai fegyveres erők globális készenlétét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek