Lehet, hogy lezárják a Batthyány téri metróállomást

iho   ·   2013.06.06. 08:38

Csütörtökön reggel nyolc órakor sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, Tarlós István és Hende Csaba az árvízi helyzetről. Tarlós szerint a 4-es metró nincs veszélyben, Orbán szerint a nemzeti együttműködés remekül működik – olvasható a hvg.hu tudósításában.

Hende elmondta, hogy a teljes magyar honvédséget mozgósították, köztük a 4 ezer tartalékost. A behívó parancsnak mindenki eleget tett – mondta. A honvédség erői a védművek erősítésében vesznek részt és logisztikai feladatokat látnak el, valamint a lakosság evakuálását is el tudnák látni.

Tarlós István elmondta, hogy Budapesten a Római-part és a Margitsziget a két kritikus pont. A nyúlgát már elkészült a Rómain és a Margitszigeten is folyik a muka, az le van zárva, a szigetet 9 méterig tudják megvédeni. A Lánchídig csak egy vágányon jár a 2-es villamos. A Battyány téri metróállomást lehet, hogy le kell zárni. A 4-es metrót nem önti el a víz – cáfolta a rémhíreket.

Orbán Viktor ismertette a várható vízmagasságokat: Komáromban 830 centin lesz a tetőzés. Esztergomban 795 centis csúccsal számolnak. Nagymarosnál 740 cm-es vízállással számolnak, Budapesten 885 centit várnak, a becslési tévedés tartománya plusz/mínusz 20 centiméter.

Orbán azt mondta, azonosították a legveszélyesebb pontokat, ezekből kilencet sorolt fel: az elsők Mecsér és Komárom. Kockázati tényező az almásfüzitői 7-es vörösiszap-tározó, amelynek rekultivációja nem fejeződött be, de nem veszélyezteti az országot, mert ehhez a vártnál hat méterrel magasabb víz kellene – mondta. Úgy folytatta: a táti öblözetben is speciális figyelem kell. Esztergomban a Prímás-sziget is víz alatt van, a Platánfasor alatt magasítani kell. Kisoroszi már el van vágva a külvilágtól, a vízen keresztüli kitelepítési terv készen van. Szentendre is veszélyeztetett hely, valamint Budapest is, továbbá Dunaújváros.

A BM kirendelt 1700 rendőr-szakközépiskolást, akik most dolgoznak. Orbán szerint annyi önkéntes védekezik, amennyi eddig még soha. A nemzeti összefogás-együttműködés kiválóan működik – mondta Orbán. A honvédség és a TEK kétéltűi is a helyszínen vannak. A Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal dolgozói is kint vannak a gáton – tette hozzá, majd több települési polgármesternek köszönetet mondott.

Orbán arra kérte a lakosságot, hogy ha evakuálásra kerül a sor, akkor ne álljanak ellent.

Kapcsolódó hírek