Mégis átrepülhet az amerikai légtéren a venezuelai elnök gépe

MTI/iho   ·   2013.09.20. 21:17

Elias Jaua venezuelai külügyminiszter bejelentette Caracasban, hogy Washington megtagadta az átrepülési engedélyt Nicolás Maduro elnöktől. Közlése szerint az államfő azt tervezte, hogy pénteken hivatalos látogatásra indul Kínába, és útban az ázsiai ország felé az Egyesült Államokhoz tartozó Puerto Rico felett repül át. A külügyminiszter az amerikai lépést „agresszióként” bélyegezte meg.

„Az Egyesült Államok engedélyezte a venezuelai hatóságoknak a belépést az amerikai légtérbe” – közölte Marie Harf amerikai külügyi szóvivő. „Habár a kérést nem úgy terjesztették elő, ahogy illik” – tette hozzá.

Harf elmagyarázta, hogy Maduro kormányzata alig egy nappal a venezuelai elnök repülőgépének tervezett áthaladása előtt nyújtotta be kérelmét, a diplomáciai kapcsolatokban szokásos három nap helyett. Sőt, a kérdéses repülőgép nem állami légi jármű, amely szintén a diplomáciai engedélyezés feltétele.

A szóvivő hozzátette, hogy Washington együttműködik a venezuelai nagykövetség illetékeseivel, hogy a következő órákban kiállíthassák az engedélyt. Azt is közölte, hogy csütörtökön este tájékoztatták Venezuelát az átrepülési engedély kérelmezése során követendő eljárásról, és arról, hogy helyben hagyják a kérelmet.

Venezuela és az Egyesült Államok között évek óta feszültek a kapcsolatok, s három éve a két fél kölcsönösen hazarendelte Washingtonban, illetve Caracasban akkreditált nagykövetét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek