Mesevonat és gőzös Királyréten

Hivert Gábor   ·   2012.04.10. 15:00
00

Nagyszombaton 16.40-kor indult útnak a Kismarosi Ámulat Társulat és a Királyréti Erdei Vasút közös programvonata, a Mesevonat. Idén utoljára a Csipkerózsika volt műsoron. A kisvonatra minden jegy elkelt. A Morgóban láthattuk az éppen akkor világra jött Auróra hercegnőt, akit Demona, a gonosz boszorkány megátkozott. A király és a királyné a kisvonaton Hártókútig utazott a kis Csipkerózsikával, hogy ott elrejtsék a gonosz boszorkány elől. A Nagy-rét északi részén Demona és gonosz koboldjai készülődtek már, hiszen Csipkerózsika betöltötte a tizenhatodik születésnapját.

Királyréten éppen a születésnapi bálra készülődtek, csakhogy a gyerekeknek segíteniük kellett a születésnapi ajándékok felkutatásában. Visszaúton tanúi lehettünk annak, amint Fülöp herceg és Auróra találkoznak és egymásba szeretnek, majd azt is láthattuk, amint a hercegnő elalszik az orsó szúrásától. Az utolsó jelenet a Morgóban a finálé: a herceg csókjától Csipkerózsika felébred, és Demona átka megtörik, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az időközben fokozatosan szakadó eső nagy kihívások elé állította a szabad téren játszó színészeket, de a mosolygó gyermekarcokért megérte.

Indulhat a Mesevonat<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(Ilyés Bernadett felvételei)

Húsvét vasárnap és hétfőn immár Morgó volt a sztár: a kis gőzös mind a két napon nosztalgiajáratokat továbbított Kismaros és Királyrét között.

Királyréten májusban is lesznek programok: május 5-én a Királyréti Erdei Vasút Napján ünnepli ötödik születésnapját a Királyréti Hajtánypálya, május 26-án, gyermeknapon pedig a Kalandozások Meseországban című mesedarabot adják elő a kisvonaton.

Kapcsolódó hírek