MiG-15: bűn lenne feladni!

Márványi Péter   ·   2011.08.17. 18:30
MIG_15

Több jelölt, szponzor-érdeklődő is jelentkezett a MiG-projekt újraindítására – mondta el az iho/repülésnek a balsikerű program műszaki vezetője, Kulik János.

Mint hírt adtunk róla, a négyévi munkával újjászületett, 58 éves kétüléses gyakorló vadászgép a sikeres tököli szűzfelszállás után egy héttel a berepülési program folytatásakor Szolnokon, felszállás közben, sebességét vesztve földnek ütközött és alaposan összetört. A két pilóta nem sérült meg.

A baleset az eddigi megállapítások szerint nem műszaki okokból történt, és noha közvetlenül az esemény után a program részesei keserű szkepszissel beszéltek az esetleges folytatásról, a repülő közvélemény már azokban a napokban erősen szorgalmazta, hogy legyen új MiG-15-ös projekt, ne adják fel a balsiker ellenére. Sőt, miután az is kiderült, hogy az összetört gép nem javítható, sokan gyűjtés indítását javasolták egy másik MiG újjáépítésére.

Kulik János weboldalunknak elmondta: az eredeti műszaki csapat, amely Tökölön a helyreállítást elvégezte, készen áll erre, de először alaposan végig kell elemezni az eddig történteket. Egy esetleges új projekt még csak a puhatolózás, az előzetes tárgyalások szakaszában van. Lenne új sárkány is, szintén Lengyelországból, de mind a lengyelek, mind az esetleges új támogatók biztosítékokat akarnak arra, hogy ez a második gép sikeresen repüljön. Tehát nem tudni még, hogy ha újraindul a folyamat, az miképp történne, maradna-e a jelenlegi alapítványi forma, illetve hogyan alakulna a kapcsolat a projekt mostani gazdái és az új támogatók között.

Egyelőre nehéz felbecsülni a következő esetleges helyreállítás költségeit is, beleértve azt a bizonytalanságot, hogy az összetört gépnek mi lesz a sorsa, megkaphatja-e egy új projekt a használható részegységeket. Kulik János úgy fogalmazott, hogy a sérült 15-ös a gépészeti elemeinek 80-85 százaléka használható, így például a szelepek, működtető berendezések, a hidraulika nagy része. A műszerekről a műszaki főnök egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ezek állapotának felmérése speciális szaktudást igényel.

Ami pedig a hajtóművet illeti: mivel a baleset után nem lehetett szabályosan visszahűteni, ráadásul a forró turbinatárcsa oltóhabot kapott a géptörés utáni beavatkozás során, ennek a fődarabnak az állapota úgymond bizonytalan, és ahogy Kulik János fogalmazott, ebben a folyamatban bármiféle bizonytalanság elfogadhatatlan. Akkoriban ráadásul a hajtóműveket egyedileg építették össze, vagyis nem lehetséges a fődarabcsere, mindenképp új hajtómű kell egy esetleges új MiG-15-ös helyrehozásához.

Az előzetes tárgyalások tehát folynak, de a döntés még messze van. Az eredeti program műszaki vezetője megismételte: a műszakiak vállalják egy másik 15-ös helyreállítását. „Bűn lenne sutba dobni a MiG ügyét” – nyilatkozta az iho/repülésnek a HA-UTI „atyja”, Kulik János.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.