Repedések támadása: megint bajban a Ligthning II.

iho/repülés   ·   2011.11.20. 18:00
nyito

A BF1-es és a BF2-es prototípusokat emellett át is építik, megerősített elemekkel cserélik ki az emelőlégcsavar rendszerének repedt alkatrészeit. A BF4-es jelű repülőgép továbbra is repülhet, igaz, csak hagyományos fel- és leszállásokat végrehajtva. A gépet később építik majd át. A BF2-es és BF4-es nemrég tért vissza a USS Wasp partraszállást támogató hajó fedélzetéről, ahol 18 napon keresztül a hajófedélzeti üzemeltetési tesztek első szakaszát hajtották végre. A hivatalos közlések szerint teljes sikerrel, és nemcsak a gépek vizsgáztak jól, de a hajók repülőfedélzetének új, kifejezetten az F35-ös hőterhelésére tervezett burkolata is.

A USS Wasp fedélzetén pihen a két proto F–35B <br>(fotó: aviationnews.eu)

A most talált repedések lehetőségéről már évek óta tudnak: a BF5-ös jelű prototípus már áttervezett és megerősített elemekkel épült meg. Így ez a gép az átvizsgálást követően továbbra is korlátozások nélkül folytathatja a tesztprogramot. A BF3-as jelű gép kevesebb repült órát gyűjtött eddig össze, mint a többi négy gép, így nála még nem jelentkeztek a várt hajszálrepedések. Ehhez hozzájárult az is, hogy a probléma korábbi azonosítása után a gép már csak hagyományos fel- és leszállásokat hajtott végre, bár technikailag ez is képes a típusváltozatra jellemző, helyből fel- és leszállásra.

Az F–35B összetett hajtóműrendszere, elöl a függőlegesen beépített emelőlégcsavarral <br>(fotó: tiger-warrior.blogspot.com)

A Lockheed Martin bejelentése szerint az átépítéseknek és a hiba kijavításának csupán kisebb hatása lesz a berepülési program végrehajtására. A tervek szerint idén már csak a BF5-ös hajt végre függőleges fel- és leszállásokat, így repülési feladat nem marad el a többi gép korlátozásai és átépítései miatt. Ez nem biztos, hogy megnyugtatja a típus jövője miatt aggódókat. Robert Gates védelmi miniszter már 2011. januárjában figyelmeztetett: az F35-család messze legproblémásabb (és egyben műszakilag legbonyolultabb) gyermeke, az F35B „próbaidőszakon” van, így ha újabb problémák merülnének fel, törölhetik a programot. Ez azért is pikáns lenne, mert a légierőknek szánt, hagyományosan, repülőtérről üzemelő F35A, illetve a hajófedélzeti F35C változat is a tengerészgyalogosoknak szánt F35B kialakítása miatti kompromisszumokkal repül. Nem lehetetlen, hogy végül pont az a típus „esik el”, melynek felépítése az egész típuscsalád alapvető kialakítását meghatározta.

A Brit Királyi Haditengerészet 2010-ben már váltott is. Az új, Queen Elizabeth-osztályú, hagyományos meghajtású repülőgép-hordozókon nem az eredetileg ide szánt, a BAe Sea Harriereket pótoló F35B-k kerülnek, hanem a katapultos indítású, fékezőkábeles leszállítású F35C-k. Hasonló lépést fontolgat Olaszország is, mely a jelenlegi tervek szerint 62 F35B-t állítana hadrendbe az új, Cavour-osztályú repülőgép-hordozón.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.