Rossz pályára állt, lezuhant az orosz teherűrhajó

iho/repülés   ·   2011.08.24. 16:53
_Russian_Orbital_Segment_cim

Nem megfelelő pályára állt a Progressz M-12M orosz teherűrhajó, amelyet szerdán indítottak el a Nemzetközi Űrállomásra - közölték az Interfax hírügynökséggel szakértő források.

A probléma a hordozórakéta harmadik fokozatának beindításánál következett be. Az űrhajó több mint 3,5 tonna terhet szállított volna az űrállomásra.

Ez a teherűrhajó 2005-ben például gond nélkül elérte az űrállomást

Nem sokkal az első nemhivatalos híradások után a Roszkozmosz orosz űrügynökség is elismerte, hogy baj van a Progresszel. A hordozórakéta harmadik fokozata túl korán állt le, a bajkonuri kilövés utáni 325. másodpercben. Közben már orosz források is megerősítették, hogy a teherűrhajó maradványai mintegy két órával később az Altáj Köztársaság lakatlan részén a tajgába zuhantak, mintegy 40 kilométerre a legközelebbi lakott településtől. Senki nem sérült meg, kár nem keletkezett, de a területet mindenesetre átvizsgálják.

Ez arra utal, hogy az űrhajó olyan alacsony orbitális pályára állt, hogy feltehetően két földkörüli keringés után menthetetlenül visszasüllyedt a légkörbe.

Jelenleg hatan tartózkodnak az űrállomáson, három orosz, két amerikai és egy japán űrhajós. Ellátásuk és életfeltételeik fenntartása egyelőre nem került veszélybe, mert az utolsó shuttle-repülés alkalmával az Atlantis komoly tartalékokat vitt az ISS-re. Ugyanakkor jelenleg a Progressz-űrhajók jelentik az űrállomás számára az egyetlen komoly utánpótlási lehetőséget.

Az MTI jelentése szerint a történtek után az orosz űrhatóságok valószínűleg átalakítják a további fellövések tervezett menetrendjét. Legközelebb egy „utasszállító”, a Szojuz TMA-22 indulna ugyanezzel a hordozórakétával, a következő teherűrhajó pedig október 28.-án, de nyilván mindenekelőtt tisztázni kell, miféle hiba okozta a mostani kudarcot.

Egy teher- és egy személyszállító űrhajó az ISS dokkjaihoz kapcsolódva

Ez nem egész egy héten belül a második, december óta a negyedik sikertelen orosz felbocsátás. Augusztus 18-án a gyorsító fokozat meghibásodása miatt Európa legnagyobb teljesítményű távközlési műholdja, az Ekszpressz-AM4 nem állt az előírt pályára.

Decemberben az orosz GLONASZSZ globális helymeghatározó rendszer három műholdja zuhant a tengerbe, februárban pedig egy katonai műhold nem érte el a kijelölt pályát.

Kapcsolódó hírek