Santa Fé Nohab a modellvilágban

Tóth Gábor   ·   2012.03.23. 18:00
nohab_santafe_iho_cimkep

A magyar téma mindig is kedvelt területe volt és lesz is a hazai vasútmodellezőknek, gyűjtőknek. Talán elmondható, hogy a H0 méret az egyetlen, ahol még rentábilis is lehet egy-egy külföldi, vagy hazai gyártó magyar vonatkozású produkciója. A két kisebb méretarány, a TT és az N már messze nem tekinthet ennyire bizakodóan a modellgyártók terveire. Hosszú évek egyeztetése, kérlelése, a piaci lehetőségek prognosztizálása vezethet oda, hogy az ismert szériagyártók mégis ráállnak egy minimalizált mennyiségre.

A legújabb, magyar Nohab esetében persze nem beszélhetünk ilyen tudatosságról, hiszen a mozdony sokáig dolgozott, mint magánvasúti gép és két-három éve még nem tudhatta senki, hogy a Kárpát Vasút szerzi meg egy aukción. Ettől függetlenül az okozati összefüggések közvetett mivolta mégis a hazai témát gyűjtők malmára hajtotta a vizet, hiszen akaratlanul is bővült egy mozdonnyal a magyar járműállomány, legyen az bármelyik méretarány, hiszen elmondhatjuk, hogy a Strabag Santa Fé dizájnú Nohabja mindhárom, népszerű modellméretben elérhető.

A Tillig Santa Fé festésű Nohab modellje

Esetünkben egy voltaképpen elfekvő modellen keresztül mutatjuk meg a nagyvas kicsinyítését. Éppen profiltisztítást zajlott a TT-s gyűjteményemben, ezért listára került a tarka mozdony, hiszen nem terveztem bővíteni a külföldi magánvasutak gördülőállományát. Aztán elkezdtek csiripelni a madarak és hamar beláttam, hogy ennek a mozdonynak maradnia kell.

TT méretben tudvalevő, hogy a Tillig a legnagyobb gyártó. Tulajdonképpen ők alakítják a piacot és a sebnitzi cég marketingesei döntik el, hogy mely fejlesztésből mikor kell, hogy piaci menetelés legyen. Mindezt a törekvést tarkítja a 2009 óta teljesen új formában történő kommunikáció a különlegesebb modellek kiadását illetően. Ugyanis az aktuális évre megjelenő újdonságlapban külön jelölik azokat a különkiadású modelleket, amelyekből csak meghatározott darabszám készül és ezeknek a rendelési határideje is egy tavaszi időpont, ami után már nem lehetséges a produkció hosszabbítása. Persze ne várjunk itt valami extra modellkínálatot, hiszen ezek a festési variációk a már meglévő szériamodellek alapján készülnek, igazán formai változtatás nélkül, csupán újabb festés, extra felirat, vagy gyári antikolás formájában.

A turcsiorrú kisebb kompromisszumokkal

Cikkünk főszereplője is tehát egy ilyen különkiadás keretében látta meg a napvilágot, amely hazai jelentősége a megjelenést követő harmadik évben csúcsosodott ki. A szegecsszámlálóknak igazi csemege a modell, hiszen akad rajta kifogásolni való bőven. A vérbeli Nohab értők is megakadnak a Tillig turcsiorrúin, pláne ha a dánokról van szó.

Mivel maga a Nohab modell a ’60-as évek végétől van gyártásban, a kasztni semmit nem változott az évek során, csupán az alá rakott technika. A Zeuke, majd Bttb időkben a technológiai adottságok ebben a méretben sajátos megoldást szültek, miszerint a kotró és az ütközők együtt fordultak a forgóvázzal. Így csúnyán kilógtak az ívekben mindkét irányba. A modell 2007-es újramegjelenése hozta a jelentős változást, ahol a karakteres szoknya a fix főkeret részévé vált, viszont nyomban el is vesztette egyedi vonalát, hisz rövidebb lett, hogy alatta elférjen az új kapcsolószerkezet, ami együtt mozog a forgóvázzal.

A szoknya felrántva...

De mindez nem is izgat bennünket, ha a dán szabványokat figyeljük, mert ott, a DSB kötelékében szolgáló Nohabok merőben más kotrót kaptak, mint a kontinens többi országába szállított sorozatok. Nos ezt az egyedi, csak a dán, illetve némely skandináv Nohabra jellemző, igazán hókotró funkciót ellátó szoknyát ne keressük a Tillig modelljén! Mint ahogy a mozdonyon megtalálható orrajtócskákat sem, illetve az összes többi apróságot, ami egyedivé teszi ezt a magánvasúti vonógépet.

Csak érdekesség és a teljesség igényével érdemes megtekinteni az 1zu160, N-es méretű modellekkel foglalkozó honlapot, ahol gyönyörű képeket láthatunk a Strabag mozdony kisebb modelltestvéréről, a Kato tolmácsolásában. Valamint, hogy a nagyobb méret se maradjon ki a körképből, a Roco Nohabja is bemutatkozik a Modellbahn Café felületén.

A sokat vitatott, skandináv forgóváz

Egyébként a Tillig TT modell megérdemli a szép jelzőt a hiányosságai ellenére is. A festés különlegessége mindenképp speciális darabbá nemesíti az egyenmodell alapokra épült különkiadást. Ne tévessze meg a méretben járatlan szemlélőt a modell látszólagos puritánsága, hiszen a dobozban találunk pár olyan kiegészítőt, amivel alap szinten frizírozható a mozdony. A két furatba a fellépő létrát ragaszthatjuk, a forgóváz megkaphatja a féktuskókat és az azokat merevítő stabilizátorokat, valamint szabványos tömlősort is ragaszthatunk az ütközők alá.

2009-ben a produkció indításakor volt szerencsém megtekinteni a gyárban, hogy miként készítik elő az ennyire színes felületek festését.

Festésre várva a gyártó sebnitzi bázisán

A Santa Fé motívum kanyargó kontúrjainak nagyüzemi fújása nem egyszerű feladat, mert pontosan kell egymásra illeszteni a különböző színeket. Ún. festőklisé segít a dolgozóknak. Ez a szerszám rugalmas gumibetéteivel simul rá az egyenetlen, sőt íves, domború felületekre, eleve kizárva az átszórás lehetőségét. A pontos színterv után készülnek az alapszínre megfújt rétegek.

Rétegenként kerülnek fel a színek

Az egyes elemek stabil tartásához hagyományos befőttesgumira is szükség van. A szerszámok strapabíró anyagból készülnek, hiszen a gyár hajdani fénykorában akár több százezer darabos szériák is készültek csak a Nohabból.

A szőrös mindenit!

Sajnos bármennyire is körültekintő a festés, mégis történnek balesetek, ilyenkor láthatók „szőrösebb” kontúrok, átfújások a szomszédos színbe.

Enyhíti a maximalista modellgyűjtő fájdalmát a Tilligtől megszokott, nagyítóval is tökéletesen olvasható gyári tábla, valamint a hasonlóan részletes revíziós adatsor. Hasonlóképpen, tamponozással készülnek az orrcsíkok is, melyek a gömbölyű felületen egyáltalán nem festhetők pontosan.

Százkettő és fél tonna tizedmilliméteren

Kis helyre szorult a gurítást tiltó piktogram és a súlytábla, de mégis sokkal jobban olvasható, mint a mozdonynak ugyancsak nem ismeretlen NEG „Eichholz” köntös időszakában, amikor az ezüstszürke felület kapta meg a hasonlóan világos karaktersort, ami viszont egyáltalán nem volt olvasható a modellen.

Jellegtelen, de nagy múltú tető

Bármennyire is kultuszmozdony a Nohab, a Tillig szűkmarkúan bánt mindig is az 1:120-as leképzésével. Elhangzott, hogy az elődmodell kasztnija az 1969-es év modellújdonságai között debütált és azóta változatlan formában hullik ki a fröccsöntőgép aljából. Egyes adatok szerint 800000 példány készült a kezdetben két, majd később három festési variációból. Az újraegyesítést követő átalakítások és tulajdonosváltások során a modell kimaradt a szortimentből és – feltehetően – új szerszámmal indult neki a XXI. századnak. Csak hát ez a szerszám semmiben nem változott a korábbiakhoz képest. Pedig a mai műanyagtechnológiák már megengedhetnek apróbb eltéréseket, ami igenis előnyére vált volna az azóta legalább tíz festési változatban megjelent modellnek. Egyaránt ezt a tetőt kapta a mozdony Demonstrator modellje is, aminek kétféle eredetije a hatvanas években road show-zta körbe Európa mindkét felét, de ugyan ezzel a kivitellel készült a többi dán, belga, luxemburgi, több német és nem utolsó sorban, magyar változat is. Azon túl, hogy a Santa Fé Nohab teteje sötétszürke eredetileg, az a pár apróság elfért volna még rajta, amitől valóban egyedivé válhat ez a modell.

Az üde színfolt a magyar vasúti palettán

Mindezen negatívnak tűnő behatások ellenére is öröm, hogy kézbe vehető ez a modell is és külön öröm egy TT-s számára, hogy elmondhatja: lett véletlenül egy magyar mozdonyom.

Kapcsolódó hírek