Skytrax-díj Budapestnek hetedszer, a világranglista élén megint a Changi

iho   ·   2020.05.12. 12:40
cim3
Az idén hetvenéves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér immár a hetedik egymást követő évben nyerte el a régió legjobb repülőtere díjat, amit most rendhagyó módon virtuálisan adták át az idén. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Budapest Airport az egyik legnagyobb iparági elismerésnek minősítette a címet, amelyről több tízezer utas megkérdezése után döntenek.

Mint erről korábban is írtunk, 36–39 különböző kategóriában értékelnek a megkérdezettek, számít a repülőtéri szolgáltatások és a termékek minősége az indulástól egészen az érkezésig. A tájékoztatási rendszerekre és a személyzet munkájára és kedvességére is rákérdeznek, fontos része a felmérésnek a repülőtér biztonsága, a kereskedelmi és más szolgáltatások mellett a tisztaság és a komfort.

(fotók: Budapest Airport)

Budapesttel kapcsolatban a Skytrax vezérigazgatója, Edward Plaisted az utasszolgáltatások magas színvonala mellett azt emelte ki, hogy az utasok különösen nagyra értékelték a 2019-es év során a Budapest Airport kiterjedt járathálózatát. Az ehhez fűzhető adatsor: 2019-ben 49 légitársaság 16,2 millió utast szállított 49 ország 153 repülőterére, ami 8,8 százalékos éves forgalomnövekedést hozott.

Hasonlóképp vélekedik Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója, utalva a reptéren tavaly végrehajtott fejlesztésekre, nyilván például a bádogvárosok eltüntetésére: „az utasok egyértelműen érzik és értékelik a szolgáltatási színvonal emelkedését”. A közlemény is emlékeztet arra, hogy az elmúlt két évben a Budapest Airport több mint 50 milliárd forintot fordított fejlesztésekre.

Ami pedig a Skytrax többi kitüntetettjét illeti: az idei győztes ismét és szintén sokadszor Szingapúr repülőtere, a gyönyörű Changi, mögötte második Tókió Haneda, szintén nem először. Mögöttük helycsere történt a tavalyi összesített listához képest, most Doha Hamad a harmadik és Szöul Incheon a negyedik. Mögöttük következik Európa legjobbja: München, majd Hongkong, Tokió Narita és Nagoya után megint egy európai repülőtér, Amszterdam Schiphol.

(fotó: Singapore Changi)

A regionális listákat Ázsiában értelemszerűen a Changi vezeti, az ausztráliai illetve csendes-óceáni zónában Melbourne az első, Közép-Ázsia listavezetője Delhi, Kínáé Sanghaj. A Közel-Keleten megint csak a tízes főlista egyik előkelő helyezettje, Doha Hamad az első, mint ahogy Európában München áll az élen. Észak-Amerikában Vancouver, a FÁK államokban ismét Baku a győztes, a két nagy moszkvai, Seremetyevo és Domogyedovo előtt, Észak-Európa legjobb repülőtere Helsinki-Vantaa, Dél-Európáé Madrid Barajas.

Érdemes talán kicsit részletesebben megnézni a mi régiónkat: Budapest után Bukarest majd Tallinn következik, aztán Kijev, Riga, Belgrád és Pozsony a sorrend. Még néhány „csemege”: a világ legtisztább reptere Tokió Haneda, átszállás szempontjából Szöul Incheon a legkedvezőbb, Európában Amszterdam. A legfinomabb ételeket Naritán kínálják, csomagunk biztonsága és gyors kezelése szempontjából a Kansai a legkiválóbb, míg a legnagyobb fejlődést az utaskiszolgálás szempontjából a párizsi Orly mutatta fel.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.