Tartós teszten az S91

iho/közút   ·   2011.07.13. 10:43
s91400

Az S91 már járt egyszer a budapesti közlekedési társaságnál teszten. Akkor is a Budai Várban közlekedő 16-os vonalon közlekedett, de ezúttal egy kicsit komolyabb a két cég együttműködése: július 12 és augusztus 22 között közlekedik a budapesti motívumokkal felmatricázott kocsi. A BKV-nak azért szerencsés, mert legalább egy kocsival több állhat forgalomba a régi, többszörösen túlfutott Ikarus 405-ösök helyett. A gyártó hármasnak pedig azért, mert hetente ellenőrizhetik a buszt, hogy a budapesti forgalomban milyen hibák jöhetnek elő.

Előtérben mikrofonállvány, háttérben az S91. Még vár a nagy bejelentésre

Pedig a fejlesztőknek már bőségesen van tapasztalatuk – egyelőre csak külföldről. Miközben Magyarországon egyetlen ilyen típusú busz teljesít szolgálatot, addig Európa több országában is évek óta fut a 8 méteres jármű. A közel 200 darabos szériából a legtöbb, szám szerint 107 darab Rigában dolgozik – közülük több darab már jóval meghaladta a 800 000 kilométeres futásteljesítményt; igaz, őket a litvánok még Ikarus márkanéven ismerik. Az Izlandon szolgáló hat darab pedig a szinte állandó havas-jeges útviszonyok között dolgozik.

Ezeket a külföldi sikereket pedig a magyar Rába alvázainak, és a Molitus szintén hazai mérnöki szaktudásának köszönheti az S91. Kozák Péter, a Molitus ügyvezetője büszkén tekint a hazai buszgyártás múltjára és színvonalára: szerinte az S91 igazi „prémiumtermék”, ami nem feltétlenül a legolcsóbb, de véleménye szerint az üzemeltetés során bőven behozza az árkülönbséget.

Az S91 a kelenföldi garázsban. Érdeklődés már van rá

Ami Magyarországon nem kapható, abból is igyekeznek a legjobbat beépíteni: A Rábánál az alvázba Mercedes-Benz OM 904 LA E4 motort építenek be, ami az első tesztnapon gond nélkül vitte fel az utasokkal teli karosszériát a Gellérthegyre, lefelé pedig a beépített dekompresszorszeleppel ügyesen fékezte a buszt.

Torma János, a Rába Jármű kft. ügyvezetője az iho/közút érdeklődésére elmondta: ragaszkodnak a megbízható komponensekhez, hiszen a Rába egy nemzetközileg ismert cég, és a silány alkatrészek beépítése azonnal megbosszulná magát. A győri cég ezért különösen igényes a hírnevére, a rossz hírek rögtön befolyásolnák a cég megrendelésállományát, és a cégcsoport részvényeinek árfolyamát is. Ezért nem a legolcsóbb alkatrészeket és beszállítókat keresik. Mint mondta, a Rába Győrben 2000 embernek ad munkát, az Audi-gyárral együtt az ország második legnagyobb GDP-termelőjévé tette Győrt.

A buszra Buda és Pest nevezetességeit ragasztották fel

Adamis Gábor, a Webasto Hungária ügyvezetője korábban azt mondta lapunknak: az első, közreműködésükkel épült autóbusz a német anyavállalat vezetésének is tetszett, és azóta is részt vesznek az S91-projektben.

Mindez azonban eddig nem elég ahhoz, hogy az S91 sikeressé váljon Magyarországon. A legtöbb hazai utas csak a budai tesztbuszon ismerkedhet a típussal, és az ablakon kinézve szemlélheti az út mentén lerobbant, mára már többszörösen kiszolgált Ikarus 405-ösöket.

Az autóbusz főbb műszaki adatai:

Alváz:
Rába B 115. 50-174 önjáró kivitel

Motor:
OM 904 LA E4 DaimlerChrysler
115 kW / 2200 ford/perc
610 Nm / 1200-1600 ford/perc, lökettérfogat: 4,25 liter
SCR rendszer (Szelektív Katalitikus Redukció)
AdBlue folyadék befecskendező szivattyús gázkezelés NOx érzékelővel

Sebességváltó:
ALLISON S 2100 GEN 4 típusú, 5 előremeneti és 1 hátrameneti fokozattal.
Legnagyobb sebesség: 85 km/h

Futómű:
Rába típusú független mellső felfüggesztés, tárcsafékkel
Rába 360 típusú egyfokozatú hátsó híd tárcsafékkel

Rugózás:
Teljes légrúgózás, térdepléssel, WABCO ECAS szintszabályozó rendszer

Kerekek:
225/75 R 17,5 méretű gumiabroncsok

Kormányzás:
Hidraulikus szervokormánymű, állítható kormányoszlop

Fékek:
ENSZ EGB 13 előírásnak megfelelő, KNORR fékrendszer.
Négykörös fűthető védőszelep, levegőszárító, diagnosztikai csatlakozók, ABS/ASR, megállófék
Tartósfék állandó fojtású motorfék kipufogófékkel, kétfokozatú kézi kapcsolással

Kapcsolódó hírek