Túrázási kisokos a téli természetjáráshoz

iho   ·   2020.12.01. 12:00

Ugyan beköszöntöttek a hideg hónapok, viszont ki mondta azt, hogy kirándulni csak nyáron lehet? Hiszen az erdő ebben az időszakban is gyönyörű, ráadásul most sem a hőséggel, sem rengeteg rovarral nem kell dacolnunk. Elő hát a meleg kabátokkal és a túrabakancsokkal, hiszen a természet egész évben vár!

Készüljünk fel tudatosan az útra!

Már indulás előtt tervezzük meg, hogy pontosan mi lesz az útvonal, és ehhez mely turistautakon kell haladni. Ha autóval érkezünk a kezdőpontra, akkor a körtúra lesz az ideális, de ha a végén tömegközlekedéssel tervezünk hazajutni, akkor az egyirányú túra is megfelelő lehet.

Az út során végig maradjunk az ösvényen, és sose térjünk le a jelölt turistaútról! Még akkor sem, ha véleményünk szerint jól ismerjük az erdőt, hiszen ne feledjük, hogy a téli hónapokban korán sötétedik, és gyakori a ködös idő, vagyis nagyon könnyű eltévedni. Márpedig a fagyos hidegben, a koromsötét erdőben éjszakázni nem a legjobb ötlet.

Ne feledkezzünk meg a megfelelő felszerelésről!

A nyári és a téli kirándulás között az az egyik legfontosabb különbség, hogy ez utóbbinál sokkal kiemeltebb szerepet kap a megfelelő öltözet. Míg nyáron elegendő egy kényelmes póló és egy laza nadrág, addig a mostani időszakban minél melegebben és rétegesebben kell öltözködni.

Persze ezt elsőre nem mindig egyszerű eltalálni, hiszen bár odakinn hideg van, de a mozgás következtében könnyen melegünk lehet, ha pedig beleizzadunk a ruhánkba, akkor megfázhatunk utána. Ezért a vastag ruhadarabok helyett inkább vegyünk fel több réteg vékonyat, és adott esetben nyugodtan könnyítsünk az öltözetünkön. Arra is figyeljünk, hogy a ruhánk ne akadályozzon a szabad mozgásban, és a cipőnk is legyen kényelmes, vízálló.

A túrázás elengedhetetlen kelléke a hátizsák, melybe az alábbiak mindenképp kerüljenek bele: enni- és innivaló, zacskó a szemétnek, papírzsebkendő, alapvető elsősegély-felszerelés, zseblámpa, túratérkép vagy GPS, mobiltelefon, és persze jó, ha akad még benne egy praktikus Gerber kombinált szerszám is, amit beszerezhetünk a Fiskars & Gerber termékek webáruházából.

Egy ilyen sokoldalú eszköz több olyan alapvető szerszámot is tartalmaz, melyekre adott esetben szükségünk lehet, ám kompakt méretének köszönhetően még a zsebünkben is elfér. 

A túrafelszerelés ugyanis akkor jó, ha könnyű, hiszen még a legjobb kirándulást is tönkre tudja tenni az, ha végig fáj a vállunk és a derekunk a súlyos hátizsáktól. Ezért lehetőleg ne cipeljünk magunkkal semmi olyasmit, amire valószínűleg úgysem lesz szükségünk, és nélküle is tökéletesen elboldogulunk.

Az óvatosság sosem árt!

Még a legártatlanabb kirándulás is balul sülhet el, ha nem tesszük meg a kellő óvintézkedéseket. Indulás előtt mindig tájékoztassunk egy családtagot vagy barátot arról, hogy milyen útvonalon haladunk majd, illetve hogy körülbelül mikorra várható a visszaérkezésünk. Így baj esetén a segítség is gyorsabban odaérhet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek