Új debreceni járatok a Wizznél

iho/repülés   ·   2012.12.17. 11:30
400px_wizz_deb

A magyar diszkont-légitársaság június közepe óta heti három járattal repül Debrecenből Londonba; a vonal rendkívül sikeresnek bizonyult. A járatok magas load-factorait látva rövidesen két új célállomást jelentettek be, december közepi starttal, a londoni járatszámot pedig márciustól heti ötre bővítik.

Az eindhoveni és a milánó–malpensai járatokkal háromra nőtt a hajdúsági megyeszékhelyről egész évben elérhető városok száma, ezzel új távlatok nyíltak a kelet-magyarországi régió egyetlen nemzetközi repülőtere előtt. A hollandiai Eindhoven kifejezetten közel van számos holland, belga, német és francia nagyvároshoz, Milánó pedig Észak-Olaszországban, az Alpok lábánál fekszik, így a turizmus számára, sőt a téli sportok űzőinek is széles lehetőséget kínál. Ráadásul a Malpensa reptér közvetlen kapcsolatot biztosít a világ számos nagyvárosába, így mostantól egyetlen átszállással több Európán kívüli helyre is el lehet utazni Debrecenből.

A Hajdú Online arról számolt be, hogy az első eindhoveni járat december 15-én délelőtt 160 utassal landolt Debrecenben és 66 utassal indult vissza. Debrecen és a holland kisváros között hetente két járat fog repülni, az ünnepek előtti napokban azonban egy pluszjáratot is indítanak az új célállomást hirdetve: december 15–22. között kedden, csütörtökön és szombaton, december 27. és január 5. között csütörtökön és szombaton, január 8-tól pedig kedden és szombaton. A gép mindegyik napon menetrend szerint 10 óra 55 perckor érkezik Debrecenbe és 11 óra 25 perckor indul, a check-in 9 óra 25 perckor kezdődik – áll az Airport Debrecen honlapján.

Az első milánói Wizz-járat utasai hagyják el az Airbust a debreceni érkezést követően<br>(fotó: MTI)

Másnap a milánói járat is elindult. A gép érkezése utáni ünnepségen részt vett Újhelyi József, a Wizz Air repülőtér-fejlesztési vezetője, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatója. A Malpensa reptérre szintén hetente kétszer, szerdán és vasárnap lehet eljutni. A milánói gép 10 óra után 5 perccel száll le Debrecenben, majd fél óra múlva fordul is vissza. Az utasfelvétel 8 óra 35 perckor kezdődik.

A londoni járat márciusig továbbra is kedden, csütörtökön és szombaton repül. Eindhovenbe és Milánóba 4990 forintért, Londonba 9990 forintért kapható legolcsóbban jegy a Wizznél. Természetesen ennyiért csak pár jegy kapható a fapadosoknál megszokott módon.

Herdon István elmondta, a debreceni repülőteret tavaly harmincezer utas választotta, 2012-re pedig ötvenezres utasforgalmat becsülnek. 2013-ban a Wizz Air reményei szerint nagyjából százezer utas fordul majd meg a cívisváros repterén, egyre inkább kiemelve Debrecen nemzetközi hírnevét. A reptér forgalmának növekedésétől új turisztikai munkahelyek létrejöttét, és az üzleti utak számának emelkedését várják. Papp László, Debrecen alpolgármestere arról beszélt, hogy a kormány kiemelt gazdaságfejlesztési projektnek tekinti az Airport Debrecen logisztikai és cargofejlesztését, ennek érdekében uniós forrásból 1,35 milliárd forintos, vissza nem térítendő összeggel támogatja a légikikötőt. Ráadásul a térségben ez az egyetlen repülőtér, aminek közvetlen vasúti összeköttetése is van – írja a Hajdú Online.

Kapcsolódó hírek