Új útvonalakat és további kapacitásbővítést jelentett be a Wizz Air

iho   ·   2023.03.21. 17:00
wizz00

Hamarosan Sarm es-Sejk és Koppenhága is elérhető lesz Budapestről.

A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb géppel bővül itthoni flottája. A tizenötödik repülőgép üzembehelyezésének köszönhetően több magyarországi útvonalon is növelni tudja a cég a járatsűrűségét, illetve két új úti cél kerül a Wizz Air kínálatába: a dániai Koppenhága és az egyiptomi Sarm es-Sejk is közvetlenül elérhető lesz október 1-jétől, illetve 30-ától.

A Wizz Air első magyarországi járata 2004 júniusában szállt fel, azóta az országból több mint 43 millió utast szolgált ki a légitársaság, amely Budapestről és Debrecenből összesen 68 útvonalat kínál 29 különböző országba. A 2023-as időszak foglalásai alapján a Wizz Air idén újabb repülőgéppel bővíti itthoni állományát, így összesen tizenöt repülőgépet állomásoztat Magyarország területén: ebből tizennégyet Budapesten, egyet pedig Debrecenben. Emellett a légitársaság azt is bejelentette, hogy növeli budapesti járatai sűrűségét, többek közt olyan kedvelt útvonalakon, mint Barcelona, Madrid, Dubai, Berlin, Róma, Bázel, Alicante és Dzsidda.

A Wizz Air a 2024-es pénzügyi évben tovább kívánja erősíteni pozícióját, mint Európa leggyorsabban fejlődő légitársasága. Közel 1000 útvonalon, több mint ötven országba kínál megfizethető árú utazási lehetőséget, amellyel idén 67 millió utast fog elrepíteni úti céljára. A tervek szerint a vállalat a jelölt időszak végére már a Covid-sújtotta évekhez képest megduplázza, vagyis nyolcezer főre bővíti munkatársai számát. Szintén az ambiciózus tervek részét képezi, hogy a pénzügyi év végére 200 repülőgépesre bővíti flottáját, amelynek ötven százaléka a legmodernebb, fenntartható Airbus A321neo repülőgépekből áll. A légitársaság nemrég bejelentette, hogy az utaskilométerenként számított átlagos szén-dioxid-kibocsátása 2022-ben mindössze 55,2 gramm volt, amely 15,4 százalékkal alacsonyabb a 2021-es évhez képest, és a légitársaság valaha mért legalacsonyabb értéke egy naptári év alatt.

„Nagy öröm számunkra, hogy újabb, izgalmas úti célokat és jelentős járatsűrítést jelenthetünk be Budapestről. Magyarországon piacvezetőként a Wizz Air élen jár a flottafejlesztésben, amellyel nemcsak több utast tudunk kiszolgálni, de ökológiai lábnyomunkat is jelentősen csökkenthetjük. Mi vagyunk az egyik legjobban teljesítő légitársaság Európában, az iparágban a legkevesebb járattörléssel. A tavalyi nyár kihívásaiból tanultunk, az idei szezonra nagyobb tartalékokkal készülünk és mindent megteszünk, hogy még magasabb szintre emeljük szolgáltatásunk minőségét” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

Váradi József (fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek