Újabb Gripen-vásárló: Botswana!

iho   ·   2016.05.17. 14:00
cim4
A Saab weboldalán még nem látni nyomát, de egy botswanai angol nyelvű lap már bejelentette az üzletet, a svéd fegyverbeszerzési ügynökség szóvivője pedig megerősítette, az afrikai ország JAS-39C/D típusú harci gépeket szándékozik vásárolni, vagyis nagy vonalakban a Gripennek azt a változatát, amit a magyar légierő is üzemeltet.

Ellentmondóak azonban a számok: a botswanaiak tizenhat, a svédek csak nyolc gépről beszélnek, az üzlet értéke az afrikai forrás szerint 16–18 milliárd botswanai pula, 1,45–1,63 milliárd amerikai dollár, és nem tudni, ez az összeg melyik verzióra vonatkozik.

SAAF Gripen Johannesburg felett: a típus nem ismeretlen a régióban

A Gripenek feltehetően a svéd légierő készleteiből származnak majd, annak nyomán, hogy a Flygvapnet fokozatosan áttér a modernizált E-változatra, amelynek első tesztpéldányát egyébként éppenséggel holnap mutatják be nyilvánosan Linköpingben.

A Gripen amúgy a térségben nem ismeretlen, hiszen Dél-Afrika 1999-ben huszonnyolc példányt vásárolt a gépből, más kérdés, hogy ezek jelentős részét pénzügyi problémák és a nem elégséges számú személyzet miatt nem repülteti. Botswana légiereje jelenleg kilenc A és hat D változatú CF-5-ös harci gépet használ, amelyek valaha Kanadában készültek és a kanadai légierő üzemeltette őket, ezen kívül öt svájci gyártmányú PC-7-es légcsavaros-gázturbinás kiképző és földi támadó gépet, tizenkét helikoptert és néhány szállítógépet tartanak nyilván az afrikai ország légierejében.

Dél-Afrika csak Gripenjei egy részét használja

Botswana hadserege már vagy két éve készül új harci gépek beszerzésére, és az üzleti lap már márciusban jelezte, hogy a döntés még ebben az évben meg kell, hogy szülessen. Korábban is a Gripen volt az egyik favorit, a másik a koreai KAI T-50-ese. Ian Khama államfő nemrég személyesen is felkereste a dél-koreai céget, ahol bemutatták a gépet és innentől sokan gondolták biztos befutónak, de a katonai szakértők blokkolták a megállapodást, mondván, a típus nem alkalmas a botswanaiak által neki szánt feladatokra.

Egy másik lehetséges típus a brazil Embraer Super Tucanója volt, ez a gép kiképzésre és földi támadó feladatokra egyaránt alkalmas, békefenntartásra és orvvadászok felderítésére és semlegesítésére is. Viszont légifölény-vadászként nemigen használható. Ilyen A-29-esei több afrikai országnak vannak, üzemelteti a típust Angola, Mozambik, Mauritánia, Szenegál, majd Ghána és Mali is. Bejelentkezett a tenderre a British Aerospace a Hawk együléses harci változatával, ugyancsak felmerült a légierő meglévő, de elöregedett F-5-öseinek modernizálása is.

A kanadai F-5-ösök már nagyon elavultak

A harci gépek beszerzését egyébként elég komoly tábor ellenzi, mondván, hogy a botswanai védelmi erők mindeközben olyan alapcikkekben szenvednek hiányt, mint a megfelelő sátrak, és zoknik a katonáknak.

Hogy mi döntött a Gripenek mellett, azt egyelőre nem tudni, annyi biztos, hogy a gépeket a következő két-három év folyamán kell leszállítani.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.