Vádat emeltek a tavaly szeptemberi szembemenés miatt

iho   ·   2014.09.10. 13:08
szembe1cim

A vád szerint több közlekedési szabályt is megszegtek, és ennek következtében tavaly szeptemberben egymással szemben, ugyanazon a vágányon haladt egymás felé két vonat Kelenföld és Háros között.

Mint akkor megírtuk, egy munkagép elszakította a biztosítóberendezés kábelét, így a Kelenföldről elinduló, Szombathelyre tartó 904-es gyorsvonat (amely a biztosítóberendezési hiba miatt a 4542-es személy menetvonalán, Székesfehérvárig mindenhol megállva közlekedett volna) a jelzőt meghaladva felvágta a 19-es váltót, és egyszer csak szembe találta magát a páratlan irányban szabályosan, hívójelzésre közlekedő, Pécsről érkező 819-es Tubes Intercityvel. A meghibásodás miatt előírt csökkentett sebességnek hála, mindkét vonat le tudott fékezni, az ütközést szerencsésen elkerülték, és egymástól 150 méterre megálltak.

Az ügyészség sajtóközleménye szerint „Kelenföldön a vasúti forgalmat irányító forgalmi szolgálattevők mindent megtettek annak érdekében, hogy a forgalom minél kevesebb késéssel haladjon, ennek során azonban a vád szerint megszegtek több, a forgalom biztonságát szolgáló és az egyidejű ellenirányú menetek, végső soron az azonos vágányra kerülés vagy összeütközés veszélyét kizáró szabályt. Emiatt történt az, hogy a Kelenföldről elinduló mozdonyvezető, aki maga is több szabályt megszegett – nem vett figyelembe egy megállásra utasító jelzőt, nem vette észre, hogy a váltó nem az ő vonatának van beállítva, ezért azt megrongálva helytelen vágányra haladt ki – végül azon a vágányon indult el Kelenföldről Háros felé, amelyen már jött vele szemben a Háros felől szabályosan érkező Intercity. Miután a mozdonyvezetők meglátták egymást, gyorsfékezéssel megállították a vonatokat. A két vonat egymástól 135 méterre állt meg”.

A két érintett forgalmi szolgálattevő és a mozdonyvezető ellen az ügyészség vádiratot nyújtott be vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Ellátási lánc Nagyvasút Szállítmányozás

Elindult a Rail Cargo Group Bécs és Kijev közötti TransFER-szolgáltatása

iho/vasút   ·   2023.10.03. 18:30

Az első tesztvonat leközlekedtetése alapkőletételként is értelmezhető a Bécs és Kijev közötti rendszeres összeköttetés kialakításában. Az útvonalon először sikerült daruzhatóvá tenni a nem daruzható félpótkocsikat, hogy alkalmasak legyenek vasúti szállításra. E fontos mérföldkő alapját az r2L-technológia jelenti.

Vasút Nagyvasút

100-as: nem fontos többet szendvicset kennie, kávét termoszoznia, ha a Nyírség vagy Latorca IC-vel utazik

iho/vasút   ·   2023.10.03. 09:00

A hazai gyártású IC+ 1. osztályú, prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsik közlekednek valamennyi Nyírség IC-ben, Latorca IC-ben, valamint már az 580-as Tokaj IC-ben is: azaz a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon már óránként jár olyan távolsági vonat, amelyen elérhető az Utasellátó fedélzeti vendéglátása.