Zuhanás a halálba: miért nem tudott nyolc ejtőernyős kiugrani?

iho   ·   2014.04.23. 19:00
cim

Valami miatt nem sikerült stabilan repülni a vasárnap lezuhant OH-XDZ lajstromjelű Comp Air 8-ast, amelynek becsapódásakor Jämijärvi repülőtere közelében nyolc ejtőernyős vesztette életét Finnországban.

A balesetet szenvedett gép egy korábbi felvételen

Az AVweb összefoglalója szerint, és ellentétben egyes korábbi hírekkel, a gépnek az utazómagasság, mintegy háromezer méter elérése után megszűnt a stabil repülése, először leadta az orrát, majd ezután kezdett irányíthatatlan dugóhúzóba. Azonban a gépről feltehetően csak ezután váltak le darabok, ahogy a szemtanúk állították. A gép szárnya zuhanás közben megroppanhatott, de nem vált el a gép törzsétől, közölte a finn légügyi hatóság az eddigi vallomások alapján.

A gép a becsapódás után gyulladt ki és égett el<br>(fotó: YLE)

A gépen összesen tizenegyen voltak, közülük azonban csak hárman tudtak kiugrani. Köztük volt a gépet vezető személy, mindannyian a pilótafülkén, feltehetően annak külön ajtaján keresztül tudták elhagyni a bedugózott repülőt, mert „a gép törzsén az ajtó zárva volt”.

A következő videón azt láthatjuk, hogy egy chilei Comp Air 8-as az ejtőernyősökkel egyenesen leszerelt oldalajtóval száll fel, ahogy ez épp a gépelhagyás megkönnyítése érdekében szokás.

Inkább az lehetett a magyarázat arra, miért nem tudott a többi nyolc ember kiugrani a gépből, amit egy hasonló belgiumi baleset kapcsán állapítottak meg tavaly ősszel: mint akkor arról beszámoltunk, az ugyancsak bedugózott, pontosabban zuhanóspirálba került Pilatus PC-6 Turbo Porter ejtőernyőseire olyan túlterhelés hatott, ami miatt nem tudták elhagyni a gép belsejét. Abban a balesetben a gépen lévő mind a tizenegy ember életét vesztette.

A reptértől két kilométerre csapódott be a gép

Egyébként az a belgiumi katasztrófa is háromezer méteren kezdődött. A most lezuhant Comp Air 8-as pedig hasonlít a svájci PC-6-osra, hasonló felépítésű, ugyancsak  gázturbinás, vállszárnyas konstrukció, de orrkerekes változatban is készül.

A most következő, néhány évvel ezelőtti felvételen a balesetet szenvedett gépet láthatjuk. Mint ebből kiderül, ezen a példányon tolóajtó volt, amit a törzs oldalán kifejezetten az ejtőernyős ugrások kedvéért építettek erre a példányra, és amit gépelhagyás előtt nyitnak ki.

A Comp Air 8-as amerikai konstrukció, valamivel kisebb, mint a PC-6-os, a kompozitok felhasználása és áramvonalasabb kialakítása révén könnyebb és gyorsabb, mint a svájci típus. A Comp Air gyártójának weboldalán egyébként a gép maximum nyolcszemélyesként szerepel (hat felnőtt és két gyerek). A korábban készült felvételen 5-7 ugró van a gépen a pilótán kívül. A baleset idején viszont ennél több, pilótával együtt tizenegy személy indult a repülésre.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek