A Tatabánya vontató végnapjai

iho/hajózás   ·   2011.07.26. 19:30
t1_030

Hogy mi köze a magyar Tatabányának a görög Pireuszhoz és a török Aliagához? És hogyan veszett oda egy újabb, muzeális megőrzésre érdemes magyar jármű? Milyen rokonságban vannak egymással a mozdonyok és a közép-dunai vontatók? Megtudhatják most induló hajós sorozatunkból.

A hosszú ideig Baján leállítva, üzemképességi engedély nélkül álló Tatabánya vontatót 2005-ben vásárolta meg a TSB Yacht-Service Kft., és helyezte üzembe a Magyar Hajózásért Egyesület tagságának segítségével.

A hajó 2010-ig alkalmi feladatokat végzett: két nagyobb al-dunai fuvar mellett elsősorban mentési teendőket látott el, vagy speciális szállítási feladatokat kapott. Ilyen speciális küldetés volt például 2008-ban a hídelemek vontatása az Északi összekötő vasúti híd felújításához, 2009 nyarán az uszálystrand beállítása a Petőfi téri kikötőbe, illetve különböző mozgásképtelen úszóművek (állóhajók, kotrók, kikötőpontonok, és így tovább) szállítása és kikötése.

A Tatabánya motoros vontatóhajó leállítva Baján, 2004-ben. Mögötte egy uszály és a Budapestről érkezett Sopron látható<br>(fotó: Kosztolicz Péter)

A Tatabánya még TSB-s korában, három cementszállító bárkával. A bárkák kormányképességéről a mögéjük kötött kis kikötői tolóhajó gondoskodik<br>(fotó: Kovács Zoltán)

Hídelemeket vontat az északi vasúti összekötő híd építéséhez 2008 nyarán<br>(fotó: Szánthó Géza)

A recesszió a vízi szállításban is éreztette hatását, elsősorban az építőiparból közismert módon: a fizetésképtelen megbízók az elvégzett munkát nem, vagy csak nagyon késedelmesen fizetik ki. A bizonytalan pénzügyi helyzetben a Tatabánya tulajdonosai már korábban eladásra hirdették hajójukat. A hirdetésre hosszú idő után meglepő módon egy görög vállalkozó jelentkezett, aki az első hírek szerint a folyamra épült vontatót kikötői boxerhajóként kívánta alkalmazni a pireuszi kikötőben. (A boxerhajónak körülbelül ugyanaz a feladata, mint a vasút világában egy állomási tartaléknak, ezért nem szükséges, hogy sok kabinja legyen, hiszen a legénység általában otthon alszik.)

Csak találgatni lehetett, vajon milyen célja volt a vásárlónak a hajóval. Tényleg a tengerre akarja vinni? A viszonylag hosszú, két külön irányított főgéppel ellátott, nem tengerálló anyagokból épült Tatabánya nem igazán tűnt alkalmasnak erre a feladatra. Kap-e majd a hajóra az új tulajdonos egyáltalán bármilyen engedélyt? A leghihetőbb forgatókönyvnek a biztosítási csalás tűnt: tudniillik miután a hajót 2010 júliusban törölték a magyar lajstromból, az Európai Unióban már csak nagyon komoly átépítések után lett volna újból üzembe helyezhető.

Búcsúúton Dunabogdányban, 2010. július 16-án este<br>(fotó: Szánthó Géza; világosítók: Szánthó Zoltán, Péter Norbert, Látits Miklós és Márton Gábor)

Másnap hajnalban<br>(fotó: Szánthó Zoltán)

A Tatabánya végül 2010. szeptember 3-án hagyta el Budapestet. Az önerőből mozgásképes, ám erre engedélyekkel már nem rendelkező hajót az Inota vontató vitte mellévett alakzatban, egy leselejtezett uszály társaságában. A hajó a Budapestről távoztát követő időszakról már csak nagyon hézagos információink állnak rendelkezésre. Miután az Inota a szerb határról visszafordult, a Tatabánya még hetekig vesztegelt ott, majd újabb heteket állt a román határon.

A Tatabánya gyászmenete 2010. szeptember 3-án, a Gellért-hegy alatt. Hátul látható a köteléket mozgató Inota, mellé jobbról bekötve egy uszály. A Tatabánya az uszály mellé, az Inota elé van bekötve<br>(fotó: Szánthó Zoltán)

A Tatabánya Mohácson, közvetlenül a Szerbiába való indulás előtt, 2010 szeptemberében<br>(fotó: Szabó Zsolt, hajoregiszter.hu)

De miért is lett volna olyan fontos a magyar hajóbarátoknak, hogy megőrizzék a Tatabánya vontatót? A folytatásból kiderül.

Sorozatunkat Horváth József, Szánthó Zoltán, Vasanits László és Vaskovics Péter anyagainak felhasználásával Joó Ferenc készítette.

Kapcsolódó hírek