A220: indul a gyártás az Egyesült Államokban!

iho   ·   2019.08.06. 15:00
cim

Ebben az esetben az „amerikai” gyártás nem lenne elég pontos kifejezés, hiszen az Airbus-családba tavaly bevont utasszállító őshazája és eddig egyetlen gyártóközpontja a kanadai Mirabel: mint erről többször beszámoltunk, az európai óriásvállalat új típusa nem más, mint a Bombardier által fejlesztett CSeries, a kisebb regionális utasszállítók és az Airbus illetve a Boeing eredeti keskenytörzsű típusai közé „belőtt”, modern technológiákkal bőven ellátott, 100-150 személyes gép.

Végül is a jelenleg már használt típusok közül az egyetlen, teljesen új konstrukció, igaz, a programba a Bombardier gyakorlatilag belerokkant, ráadásul az USA-beli eladásokat illetően a Boeing kemény jogi csatát kezdeményezett a fejlesztésbe bevont kanadai állami pénzek miatt. A megoldás az ágazat eladása volt az Airbusnak: Mirabel után Mobile-ban, az európai óriáscég alabamai gyártóközpontjában készülhetnek azok a gépek, amelyeket az USA-beli megrendelők használnak majd, így a példányok kvázi belföldi terméknek minősülnek, ami nem csak a járulékok szempontjából előnyös, lanem mert így az Airbus valóban már két fontos egyfolyosós típuscsaláddal vetheti meg a lábát a legfontosabb piacok egyikén.

Az A220 egy rövidebb és egy hosszabb törzsű változatban készül, a GTF-rendszerű Pratt & Whitney PurePower PW1500G hajtóművekkel. A kompozitok felhasználásán és más technikai újdonságokon kívül ez az egyik fontos előnye a típusnak, vagyis abban a kategóriában, amit az Airbus és a Boeing a nagyobb szélestörzsűek rövid törzsű változataival próbált kitölteni, egy eleve erre a gépnagyságra optimalizált hajtómű jóval gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé.

Az A220-as friss eladási sikere, az Air France hatvan gépre szóló lekötése is azt célozza, hogy a légitársaság A318/A319-eseit váltsa fel, illetve a diszkont ág, a HOP! flottáját frissítse kevesebbet fogyasztó, de közben eléggé kényelmes kabinnal repülő új gépekkel.

A Mobile-ben lévő gyártóközpontban egyelőre az A320-as gépcsalád összeszerelő csarnokában találtak helyet az új típusnak, itt készülnek az első alabamai példányok, de már az év elején megkezdődött az új, csakis a 220-asnak szánt összeszerelő csarnok és a szükséges kiszolgáló épületek felállítása. Az első itteni A220 a Delta számára a tervek szerint 2020 harmadik harmadában készül el, 2025-re az évi gyártási szám 40-50-re fut majd fel.

Az eddigi rendelések száma eléggé egészséges, 551 példányra szól, ami persze nem hasonlítható az Airbus és a Boeing nagyobb keskenytörzsű gépeinek többezres listáihoz. De az Airbus optimista előrejelzése szerint ebben a 100-150 üléses kategóriában nem kevesebb, mint 7000 gép találhat üzemeltetőre a következő 20 évben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.