Aláírásgyűjtés a repülés és hajózás ünnepéért

Sármási Zoltán   ·   2015.06.21. 16:15
cim_a

Portálunk állandó olvasója és szerzője, a repülőnapok fáradhatatlan szorgalmazója felhívással fordult a repülőemberekhez és a repüléssel, hajózással rokonszenvező közvéleményhez:

Legyen valódi vízi és légi parádé Budapesten augusztus 20-án!

(fotó: Kadocsa Gyila)

Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó hagyományok szerves része (kellene, hogy legyen) a fővárosban a Parlament előtt rendezett vízi és légi parádé, amelynek léte, ellentétben a többi megszokott programmal, mint a tisztavatás, a Szent Jobb körmenet vagy a tűzijáték, időről időre megkérdőjeleződik. Az 1960-as évektől a rendszerváltásig töretlen hagyomány a 2000-ben történt újjáélesztése óta több válságon is keresztülment, azonban tavaly először fordult elő, hogy a teljes parádé elmaradt, mindenféle hivatalos indoklás nélkül.

Az elmúlt másfél évtized alatt kormányoktól és pártoktól függetlenül voltak nagyon jó parádék (2003-tól 2007-ig, valamint 2011-ben és 2012-ben), de nagy botrányok is (2008-tól 2010-ig, valamint 2013-ban és 2014-ben). Jó kérdés, hogy a magyar hajósok és repülősök közös ünnepe miért nem tud a rendszerváltás előtti időszakhoz hasonlóan olyan mértékig beépülni az augusztus 20-i ünnepkörbe, hogy a megtartása többé ne legyen kérdés, ahogy nem kérdés a tűzijáték, vagy karácsonykor a karácsonyfaállítás sem.

(fotók: Kiss Gergő)

Egy biztos, minden évben több ezren várják, hogy kimehessenek a Duna-partra megnézni a vízi és légi járművek parádéját, és még többen vannak, akik a televízió képernyőjén keresztül kísérik figyelemmel a rendezvényt országszerte, amennyiben van erre lehetőség. Sajnos, ahogy korábban több alkalommal, úgy az elmúlt két évben sem érdekelte az illetékes szerveket, hogy jelentős érdeklődés lenne a parádé iránt.

Talán kevesen tudják, hogy a vízi parádén részt vevő hajókon állami gondozásban élő gyerekek, fiatalok szoktak utazni, akik számára életre szóló élményt jelent a hajózás és a légi parádé megtekintése. A parton nézelődők közt pedig ott vannak a jövő hajósai és pilótái, akik talán éppen a parádé miatt kapnak kedvet a hajózáshoz, vagy a repüléshez. Ők mind vesztessé válnak azokban az években, amikor valakik valahol úgy döntenek, nem tartják meg a parádét.

Itt az ideje, hogy az illetékesek végre tudomásul vegyék, a magyar hajósok és repülősök fél évszázados múltra visszatekintő, közös ünneplését az őket szerető közönséggel együtt nem lehet eltörölni és egyéb programokra (Nagy Futam, Red Bull Air Race) lecserélni, amelyek a hajósokat nem, a magyar pilótákat pedig csak elenyésző mértékben érintik. Persze ezek a rendezvények is fontosak a magyar repülős élet és a repülés szerelmesei számára, de az augusztus 20-i parádét nem pótolják.

Csak akkor érhetünk el sikert, ha nagyon sokan leszünk!

Ha Ön is szeretné, hogy 2015-ben és a következő években is mindig legyen vízi és légi parádé Budapesten augusztus 20-án, írja alá a petíciót és ossza meg rokonaival, barátaival, ismerőseivel, valamint lájkolja és ossza meg a kezdeményezés Facebook-oldalát, hogy minél többen fejezzük ki az igényünket a rendezvény iránt! – hangzik a felhívás.

(fotó: Márványi Péter)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek