Aranyos hullámok a Mátra felett

Alig kezdődött el 2014, máris csodálatos magassági élményekkel gazdagította a vitorlázó sportrepülés szerelmeseit. Méghozzá kapásból két sikeres napot is magunk mögött tudhatunk!

Az első repülhető nap január 10-ére, péntekre esett. Mivel korábban január elején repültem a gyémánt magasságomat, izgatottan vártam a fejleményeket. Igaz, nem számoltam repüléssel, hiszen odaadtam a gépemet a legfiatalabb gyémántkoszorú-várományosnak, Arday Daninak, aki tavaly teljesítette az 500 kilométeres távrepülést. Egy második körben azért halványan bíztam, hátha gyorsan megrepüli a magasságot és akkor még én is lubickolhatok egy kicsit a hullámokban. Sajnos a helyszínre érkezve, pontosabban az egész út alatt ennek minimális esélyét láttam, mivel meglehetősen vaskos köd vett minket körül, nem sok jóval kecsegtetve.

Az eligazításon megtudtuk, a szervezők a hullámot csak délutánra várják, úgyhogy van időnk mindent jól átgondolni! Kaptunk egy részletesebb tájékoztatást a helyzetről, illetve megmutatták a társaságnak az újonnan felfedezett kényszerplaccokat. A reptérhez közeli „trapéz” elég megnyugtató változást hozott a korábban kijelölt kis „szemétdombhoz” képest, ahol nehéz lett volna géptörés nélkül megúszni a landolást, illetve egy sokkal közelebbi vontatható placcal is gazdagabbak lettünk Abasár déli részén. Így már én is nyugodtabb szívvel készítettem be a repülőbe gyémánt várományosunkat. Az időközben egyre barátságosabbá váló időben már-már előtűnt a Sár-hegy, majd nem sokkal később a szikrázó napsütésben már a kékesi adótornyot csodálhattuk. Ennek hatására természetesen megindult a mozgolódás, és sorra kerültek ki a gépek a startra, bár a szélirány és sebesség még nem volt meggyőző. Sajnos mire kora délután az első Standard Jantárt elhúzták, már tudni lehetett, hogy nem jut mindenkinek lehetőség az idő rövidsége miatt, ráadásul a szonda felszállás sem kecsegtetett sok jóval, és a Domoszló melletti „bombatölcséres”-nek becézett vontatható placcon végződött. Ezt követően ismét a várakozásé volt a fő szerep.

Semmilyen felhő vagy rotor nem igazolta a hullám jelenlétét a légtérben. Arday Dani barátunk azért lelkesen ült a gépben és várta a csodát és érdeklődött, hogy mi legyen. Mi a barátommal azonnal rávágtuk, hogy mi aztán mennénk... Hát neki se kellett több, akasztottuk a kötelet és már száguldott is a Gawron után. A leoldás utáni rádiócsendet követően nagy kő esett le a szívünkről, mikor meghallottuk, hogy emelésben van és araszol felfelé. Először természetesen meg kellett győződni, hogy nemcsak egy kis termikecske emeli alacsonyan. Szerencsére stabil emelésről számolt be. Felbuzdulva a jó híren, felrántották Domoszlóról a Jantárt, majd klubtársam következett a Nagyvassal (IS-28B2).

Ők hárman szépen lassan elérték az arany-magasságot, míg az utolsónak felhúzott nyíregyházi vasnak már nem maradt ideje erre. A napnyugta közeledtével egyre kisebb esély maradt a gyémánt kirepülésére, pedig már 5000 méter körül jártak az első gépek. Sajnos az emelés is kezdett csökkenni,így szépen elkezdtek hazaszállingózni és naplemente előtt mindenki a földön volt.

Az első napot a három arannyal mindenképpen sikeresnek kell értékelni, hiszen kihoztuk belőle a maximumot. Sajnos a vontatások elég hosszúak voltak a nyugatias szél miatt, és az emelőtér is messzebb tolódott a reptértől. Mi azért nem bánkódtunk és megünnepeltük fiatal barátunk „csak” aranykoszorúját.

Érdekes volt a földről szemlélni a repülőgépem újabb sikereit, de szerettem volna ennek én is aktív részesévé válni, így hát nagy örömmel fogadtam a vasárnapi újabb riasztás hírét. Ez már 10-én este is lengett a levegőben, de a szervezők nem álltattak minket. Azt már lehetett tudni, hogy merőben más helyzet elé nézünk, mint pénteken. Egy jóval markánsabb hidegfront közelít erős széllel, de az első jelzések szerint a kihasználható periódus nagy része az éjszakai órákra esik majd.

Szerencsére az értékek pozitív irányba tolódtak el az újabb modellfuttatások szerint, így megfújták a riadót vasárnap reggel 6:00-ra. Ez azt jelentette, hogy jó korán kell kelni, de a repülés lehetősége ilyenkor felér egy jó nagy adag koffeinnel. Az eligazításon aztán megtudtuk a magyarok Istenét: 5-6000 méteres magasságban 160 kilométer/órás szél várható. Ez kissé csökkentette a koffein mennyiségét... Nem hangzott túl reálisnak, hogy ezeket a hullámokat a kis Ka-6-os képes meglovagolni. Jobban belegondolva azonban nem is vágytam olyan nagy magasságokba. Ott már kényelmetlen a lét, oxigént kell szívni és jóval hidegebb is van, így elhatároztam, hogy nem is nagyon fogok 4000 méter fölé menni. Persze azért az oxigént bekészítettem a lábmelegítővel együtt, nehogy valaki azzal vádoljon, hogy cserbenhagytam egy gyémánt várományost...

Az idő kedvezően alakult és az első vontatmány már a napfelkeltét követően elstartolt. Mivel én már korábban teljesítettem a koszorúmagasságokat, két esélyem maradt a repülésre: vagy a legelső vagyok és velem „szondáztatnak”, vagy megkapom az utolsó helyet. Jelen esetben a futottak még kategória jutott nekem, elsőnek ismét a már tapasztalattal rendelkező Standard Jantár ment. Nem mondhatnám, hogy bántam... Mindig a szondának a legnehezebb, az utána következőknek már „festik” az emelőteret. Azért hogy ne legyen olyan egyszerű, vontatópilótánk engem húzott a legalacsonyabbra, hadd érezzem a „bombatölcséresen” pihenő Nagyvas hívogató közelségét. Kezdetben valóban rohamosan láttam közeledni a –3 méterben, de aztán hirtelen mozdulattal gyorsítani kezdtem és előrébb haladva szépen lassan megindult felfelé a variométer mutatója, és meg is állt fél méteren majd szép lassan egészen 1 méterig kúszott. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg arról a magasságról végre a biztonságosabb légrétegekbe kerültem.

1200 méteren már megengedtem magamnak azt a luxust, hogy rendesen körülnézzek és ne csak a PDA nyomvonalát (navigációt) figyeljem. Balra tőlem két gépet is megláttam kissé még magasabban. Az egyik az előttem felhúzott Astir, a másik egy addig ismeretlen szerkezet volt.  Gondoltam, kicsit közelebb lopódzok hozzájuk, persze erős figyelemmel a varióra, ami szépen el is indult lefele. Így hát maradtam a helyemen, és szóltam a másik gépnek a jobb pozíciómról. Szépen fel is zárkóztunk egymás mellé és így emelkedtünk tovább. Közben az ismeretlen objektum is közelebb került hozzánk, amelyről kiderült, hogy egy Debrecenből „szabadult” kis movit, amely korábban be is jelentkezett. Sajnos nem sokáig csodálhattuk, mert kecses formái ellenére nem hozta a kívánt teljesítményt, és elmaradt alattunk.

Mi szépen lassan emelkedtünk tovább, közben élveztük az egyre szebb kilátást az alattunk elterülő tájra és a markáns pontot képező Visonta melletti Mátrai Erőműre.

Az emelés amúgy eseménytelennek volt mondható, szépen egyenletesen átlag 1-es varióval (1m/s) emelt, felhők csak alattunk voltak az időközben labilizálódott alsó légrétegben. Ezek egyre szebb gomolyfelhő formát kezdtek ölteni és hasonlítani kezdett az idő egy jó kis szeles tavaszi termikes napra. Az egyetlen dolog, ami kezdett feltűnni, az a sebességmérőn leolvasható egyre nagyobb értékek állandósulása. Ezzel párhuzamosan a pozíciómat is egyre nehezebben tudtam tartani, és rá kellett jönnöm egy újfajta jelenségre, amellyel ez idáig nem találkoztam a hullámrepüléseim során, méghozzá „A Túl Erős Szélre”!  Itt már jócskán 3000 méter fölött jártam, konstatáltam az újabb teljesített arany-magasságot, de feljebb jutni már nem nagyon tudtam. A csúcsmagasság QFE 3900 méter lehetett, ahol a sebességmérő szerint 120 kilométer/óra körül tudtam megállni. A felettem járó gépek 4800 méter körül eközben 150–160 kilométer/órás szélről számoltak be.

A rossz hírek hallatára már nem koncentráltam eléggé, illetve ilyen magasságon már el kell kezdeni az oxigént is szívni, ami nem egy kimondottan kényelmes feladat. Ezen kívül tudtam, hogy feljebb már úgyse nagyon megyek a megnövekedett merülő sebességem miatt, és igazából elértem a célomat. Többször hátrébb is sodródtam a kelleténél, és elkezdtem az oktatáson szemléltetett jojó effektust gyakorolni, vagyis hátrasodródni, beleérni a merülőzónába és onnan magasságvesztés árán újra előrejutni az emelőtérbe, majd innen újra hátrasodródni.

El is határoztam, hogy ennek véget vetek és megpróbálok előrébb utazni, hátha találok valamit a Kékesnél. Így közelebb is kerülök a reptérhez, és ha más nincs, megnézem a „szokásos” másik hullámot a Pipishegyi repülőtér környékén. Az orkán erejű szélben kis famadaram nem haladt éppen gyorsan, de annál gyorsabban vesztette a magasságot. A Kékes vonalában már csak 2700 méteren lehettem. Feltűnt viszont, hogy megint tudok előre haladni, így hát elmentem még Pásztó irányába, de csak nagy merüléseket találtam. Az utolsó mentsvár a reptér környéke volt, ahol pár éve is jót repültem az itteni hullámban, még viszonylag alacsonyan is.

A pálya fölé 1700 méter körül érhettem, itt már kezdtem a felhők tetejéhez közelíteni. Emelés híján gondoltam játszom egy kicsit velük, míg alájuk nem süllyedek.  Viszont szélirányban a felhő elé érve érdekes jelenséget vettem észre.

A merülés kezdett elmúlni, és már lehetett nullázgatni (tartani a magasságot). Kicsit közelebb húzódva a felhő előtt S-elve pedig már volt, hogy 1m/s fölött volt a varió tűje és sikerült így többször is 2000 méter fölé visszaemelkedni. Felhőről felhőre kellett mindig újra előrejutni, hogy ne sodródjak nagyon el a reptértől. Sajnos az idő előrehaladtával elkezdtek fogyni a felhők, és egyre lejjebb kerültem. Időközben csak az Astir maradt a légtérben, akivel az elején együtt emelkedtünk, a többiek mind leszálltak. Nem volt esélye az 5000 méternek az erős szélben és az alsó légrétegek labilizálódása is rontotta a hullámmozgást. Szépen mindketten mi is lejjebb ereszkedtünk és még hagyva a napban lehetőségeket leszálltunk.

A napot értékelve ismét három arany-magasság született, ami szép teljesítmény a bonyolult időjárás ellenére. Remélem, hamarosan újabb hullámzó élményekről számolhatok be, ahol már Gyémántok is hullanak az égből.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal ismét megteremtették a Mátra feletti hullámrepülés lehetőségét. Remélem, tovább folytathatjuk ezt a hagyományt és még sok koszorú magassághoz segíti hozzá „kis” Hegyünk a vitorlázás megszállottait.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!