Átadták a Légügyi Hivatal új székházát

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.10.12. 16:50
A Ferihegyi Repülőtéren található, eredetileg építési felvonulási épületnek szánt építményből idén szeptemberben a Vecsés melletti The Quadrum irodaházba költözött a Légügyi Hivatal. Ma adták át hivatalosan az irodákat.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságának korábbi „fabarakk” épületei felelős munkára alkalmatlanok, sőt élhetetlenek voltak. Egy évvel ezelőtt a légügyi főigazgatói poszt minisztériumba való visszahelyezésével sikerült megalapozni a légi közlekedés új, kormányzati kezelését. Ezután következett az önálló légi- és vízi közlekedési főosztály megalapítása. Objektíven megítélve az állapotokat, óriási fejlődésen ment keresztül a légügyi ágazat, például a Légügyi Hivatal vezetője elnökhelyettesi rangot kapott. A hatóság és a minisztériumi csapat felé is elvárás, hogy a legmagasabb európai uniós színvonalon teljesítsenek. Ehhez élhető, emberhez méltó munkakörülményeket kellett kialakítani. Ezt most sikerült elérni – erről Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára beszélt a szerdai átadóünnepségen.

A Légügyi Hivatal öröksége igencsak súlyos volt, terhelte a létszámhiány, az elhelyezési probléma és azok a nemzetközi elmarasztalások, amelyeknek meg kellett felelni, továbbá terhelték olyan kompetenciazavarok, amelyek a hatékony és érdemi munkavégzéshez szükségesek. Ezeket a hátralékokat sikerült megoldani – mondta a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke. Az LH teljesítette a magyar légügyi hatósággal szemben támasztott nemzetközi előírásokat, továbbá teljesítette szolgáltatási kötelezettségeit, és mindazokat a feladatokat, amelyek a következő audithoz szükségesek. Eközben a létszám nem nőtt, viszont az elvárások nőttek. Abban a gazdasági helyzetben, amelyben ma Magyarország van, igen jelentősnek számítanak azok az eredmények, amelyeket a Légügyi Hivatal elért. Gondoskodni kellett arról, hogy küldetését megfelelő körülmények között lássa el. Mintegy harmincéves vajúdás után sikerült a helyzetet megoldani, hogy a hivatal munkatársai megfelelő körülmények között dolgozhassanak és teljesíthessék küldetésüket – számolt be róla Urbán György, a hatóság elnöke.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.