Átadták a századik óriást

iho   ·   2013.03.14. 18:30
cim

A Malaysia Airlines (MAS) és az Airbus közös ünnepe: Toulouse-ban átadták a századik A380-as kétszintes óriás utasszállítót. A gép a gyártó közleménye szerint a légitársaság hatodik ilyen gépe.

Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson a légiközlekedés jövőjét érzékeltette az esemény mögött: az olyan feltörekvő, versenyképes légitársaságok, mint a Malaysia, egyre nagyobb számban igényelnek egyre nagyobb gépeket az olyan dinamikusan fejlődő piacokon, mint az ázsiai és csendes-óceáni, amelynek igényeit tökéletesen kielégíti az A380-as.

A századik átadott Airbus...

Az óriásgép hat éve állt először forgalomba, és most kilenc nagy légitársaság üzemelteti. A gépek ezalatt 100 ezer járatot teljesítettek és 36 millió utast szállítottak,  Ez azt jelenti, hogy az A380 előtti, 400 utasnál többet szállító gépekkel ugyanezt az utasszámot 140 ezerrel, tehát sokkal több géppel és járattal teljesítették a társaságok. A csökkenés egyben komoly megkönnyebbülés a zsúfolt repülőterek és környezetük számára – emeli ki a közlemény, ez a negyvenezerrel kevesebb járat egyben 5,7 millió tonnával kevesebb széndioxid kibocsátását jelenti, tehát az A380 több bevételt és egyben  minimális környezetszennyezést és zajterhelést jelent.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, a maláj nemzeti légitársaság tavaly nyáron vette át az első kétszintes óriásgépét, és már akkor sokan állították, hogy ez a legszebb A380-as, amit átadtak eddig az üzemeltetőknek. A különlegesen szép festésű Malaysia A380-asok egyikével repülték az Airbus pilótái a tavalyi bemutatót Farnborough-ban.

Az A380-as flotta naponta 140 járatot teljesít, havonta félmillió utast szállít, minden hat percben le- vagy felszáll egy ilyen óriás azon a 32 reptéren, ahol fogadják. Több mint 50 további légikikötő készül arra, hogy lehetővé tegye az A380-asok érkezését és képes legyen (két szinten) kiszolgálni a hatalmas madarakat, ezzel reagálva a légitársaságok igényeire, vagyis hogy több célpontra repülhessenek a nagy utasszállítóval.

Az Airbus piaci előrejelzése szerint a következő húsz évben több mint 1700 VLA, Very Large Aircraft, vagyis 400 ülés feletti óriásgép-kategóriájú utasszállító kerül majd a megrendelőkhöz, ezek többsége (45 százalék) az ázsiai és csendes-óceáni övezetben talál vásárlóra, 23 százalékuk a Közel-Keleten és 19 százalékuk Európában.

...oldalán az ünnepi felirattal

Ami a gép tulajdonságait illeti, a tipikusnak mondható, háromosztályos, 525 utasra berendezett A380-as 15700 kilométeres útvonalat repülhet be, ami azt jelenti, hogy a lehető legtöbb utast a legalacsonyabb üzemeltetési költség mellett szállíthat a legkevesebb környezeti károsítás mellett. A tágas és csendes utaskabin és a gép sima repülése a gépet az utasok kedvencévé tette, az A380-as mindig igen magas load-factorokkal repül, hangzik a gyártó közleménye, amely azt is jelzi, hogy az elégedett felhasználók évről évre újabb rendelésekkel fordulnak a céghez, így a teljes rendelésállomány most 262 gépnél tart húsz vásárló számára.

Hogy épp a Malaysi Airlinesé lesz a századik gép, azt azóta lehetett tudni, hogy a társaság hatodik 380-asát spotterek februárban levideózták a hamburgi festés utáni felszálláskor: már ekkor rajta volt az ünnepi felirat a gép oldalán.

Idén várhatóan a British Airways első A380-asának átadása lesz a típus életének egyik legfontosabb mérföldköve. A gép a tervek szerint júliusban érkezik, és az első járatok Heathrowról Los Angelesbe és Hongkongba indulnak majd.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.