Drón a siklópályánál: már a kanadaiak is idegesek

iho   ·   2014.04.28. 13:00
cim

A kanadai rendőrség és a közlekedési hatóság a lakosság segítségét kéri, hogy megtalálják, és nyilván felelősségre is vonják az alábbi videó készítőjét, aki Qadrotor Dragonfly néven tette ki alkotását a YouTube-ra.

A felvétel ugyanis egy kis helikopter-drón segítségével készült, amely – magának a videónak a tanúsága szerint – megengedhetetlenül közel repült a Vancouver nemzetközi repülőtérre végső megközelítését végrehajtó utasszállítóhoz, ráadásul eléggé magasan ahhoz, hogy a gépet felülről vegye.

Amint azt a hírekben megjegyzik, Kanada hatóságai az Egyesült Államok illetékes szerveihez képest jóval megengedőbbek a drónhasználattal kapcsolatban, sőt, bizonyos engedélyek megszerzése mellett ezekkel a kis repülőeszközökkel végezhetnek kereskedelmi tevékenységet is, ami az USA területén szigorúan tilos. Amint egy korábbi cikkünkben jeleztük, ezért kellett befejeznie ezirányú tevékenységét annak az élelmes boltosnak, aki minihelikopterével egy befagyott tavon horgászó jóembereknek küldte el a megrendelt karton söröket a megadott GPS-koordináták szerint a jégre.

Azonban ez a felvétel, amit egyébként egy magazin is leközölt, már valóban kiverte a biztosítékot, és a kanadai modelrepülők szövetségének vezetője attól tart, hogy az ilyen repülésekkel maguk a felelőtlen drónpilóták erőszakolják ki a szigorúbb eljárásokat és szabályokat Kanadában is saját maguk ellen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek