Egy sikeres start kockázatos részletei

iho/repülés   ·   2012.10.09. 19:00
cim

Az első szerződéses magánűrhajó startjáról most nyilvánosságra került részletek szerint a földkörüli pályára állítást egy komoly technikai probléma ellenére, a fejlett automatikának köszönhetően tudták végrehajtani. Pontosabban ez nem is a személyzeten, mint inkább a rakéta fejlett digitális rrendszerein múlott.

Mint arról rövden beszámoltunk, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a Kennedy űrközpont egyik kilövőpadjáról, csúcsán a Dragon teherszállítóval, felemelkedett a SpaceX kaliforniai magáncég Falcon-9 hordozórakétája. A mintegy tízperces emelkedés után a Dragon rendben pályára állt, és megkezdhette 59 órás repülését a Nemzetközi Űrállomáshoz, amelynek végeztével a tervek szerint szerdán megtörténik a dokkolása is.

A start után 1 perc 19 másodperccel a folyamatot vezérlő számítógép „anomáliát” érzékelt az egyes hajtóműnél, és azonnal leállította, alig nhány másodperccel azeelőtt, hogy a rakéta elérte az úgynevezett Q-pontot, amikor a legnagyobb az emelkedő pályán a rakétára ható mechanikai terhelés.

A nemrég kiadott közelmény szerint a hajtóműben leesett a nyomás, ezért állította le az automatika, amit egyébként a földről is lehetett érzékelni, mert megváltozott az egyes fokozat mögötti lángcsóva alakja és színe. A hiba ellenére a fokozat nem robbant fel, az automatika villámgyors beavatkozása után az emelkedő szakasz gyakorlatilag zavartalanul folytatódott, és a hajtómű tolóerejének kiesése ellenére, a többi nyolc hajtóműve segítségével  a Falcon folytatta a repülést majd a megfelelő pályára juttatta a Dragont.

Annyi volt a különbség, hogy a repülést vezérlő komputer átprogramozta az emelkedést, a kiesőt pótlandó az első fokozat többi nyolc hajtóműve a tervezettnél harminc másodperccel tovább dolgozott, hogy az előírt pályára emelje az űrhajót.

Kapcsolódó hírek