Ismét repül a Dragon az űrállomásra

MTI   ·   2012.10.08. 09:18
A SpaceX (Space Exploration Technologies Corp.) amerikai cég gyártotta Dragon űrhajó egy Falcon-9 hordozórakéta segítségével állt pályára annak a 12 repüléses sorozatnak a részeként, amelyről a cég az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) állapodott meg.

A Dragon a floridai Cape Canaveral űrközpontból indult, és szerda délután kapcsolódik össze az űrállomással. Az űrhajó a tervek szerint csaknem három hetet tölt az űrállomáson, és a hónap végén tér vissza a Földre, szintén teherszállítmánnyal. Mostani rakománya 453,6 kilogramm, a szállítmány egyebek között űrkutatási eszközökből és az űrállomás hatfős legénységének szánt élelemből áll. A visszaúton a Dragon a tervek szerint az űrhajósok vérmintáit is magával hozza majd.

Jelenleg ez az egyetlen teherűrhajó, amely visszafelé is tud rakományt szállítani, mert visszatéréskor nem semmisül meg. Ez a Dragon második útja: az elsőre – még teher nélkül – májusban került sor. A következőt januárra tervezi az amerikai cég.

A kaliforniai SpaceX és a NASA közötti megállapodás alapján a Dragon összesen 12 alkalommal visz rakományt az űrállomásra, és a NASA 1,6 milliárd dollárt fizet ezért.

A 6 tonna tömegű, 5,9 méter hosszú és 3,6 méter átmérőjű Dragon a SpaceX tervei szerint később embereket is szállíthat.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.