Egyedi mentőakció: kitolták a szűrőbuszok szállításának a határidejét

iho/közút   ·   2018.07.21. 16:00
szurobusz0

Megjelent július 20-án egy kiírás, amely szerint a már elkészült mammográfiás busznál öt, a legyártandó kilencnél tíz hónap alatt kell teljesíteni, az új szűrőeszközök beszerzését.

Emellett azt is leírják, hogy „a szerzett tapasztalatok szerint a speciális manőverek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges egy megfelelő tolatókamera járműbe történő beépítése, amin keresztül a gépkocsivezető közvetlenül láthatja a kijelölt területet és a szűrőegység manőverezhetőségi tulajdonságaihoz illeszkedve közelítheti meg azt. Az előzőekre tekintettel a műszaki leírás kiegészítése szükséges a rendszerhez illeszkedő tolatókamera beépítésének előírásával, a hozzá tartozó kijelzővel és tartozékaival együtt.

Szűrőbusz. Lesz. „Újonnan” (fotó: Wikipedia)

Figyelembe véve, hogy a jármű jelentős része sugárvédelmi szempontból minősített elemekből áll, melyek esetében a megbontás egy esetleges újraminősítési eljárást is szükségessé tehet, a beszerelést kizárólag a gyártó képes szakszerűen és biztonságosan elvégezni. A már elkészült jármű, valamint a gyártásban lévő további járművek eltérő készültségi fokára való tekintettel a beszerelés különböző mértékű megbontást igényel. Az előzőekben leírtakra tekintettel (...) a szállítás második ütemére vonatkozó eredeti szállítási határidő három hónappal történő meghosszabbítása szükséges.”

Szintén olvasható a kiírásban, hogy „előteljesítés, illetve részteljesítés megengedett.”

Azaz az Ikarus Egyedi megint haladékot kapott.

A mostani kiírás megjelenése előtt a zoom.hu írt arról, hogy az első „új” mammográfiás szűrőbusz hogyan készült.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek