Épül a Rail Baltica lengyel szakasza

iho/vasút   ·   2018.09.13. 11:15
bialystok_pkp_baltica_kislid

A lengyel pályavasúti infrastruktúra-kezelő, a PKP Polskie Linie Kolejowe a Czyżew és Białystok közötti vonalrekonstrukcióra írta ki a közbeszerzési pályázatát, amelynek határideje most járt le. A kivitelezők viszont olyan nagy számban érdeklődtek, hogy a kezelő a további, még kedvezőbb ajánlatok reményében két héttel kitolta a pályázat határidejét.

Ez a rekonstrukció a Rail Baltica-projekt Lengyelország területén fekvő harmadik, hetven kilométeres szakaszát érinti, Varsó és Białystok között az utolsót. A kér másik átépülő szakasz Rembertów és Tłuszcz valamint Sadowne és Czyżew között húzódik.

Bialystok pályaudvara kissé kopár, de csodálatosak az alakjelzők

A végső kiépítettségében Berlin és Helsinki közötti normál nyomtávolságú, villamosított vasúti korridornak viszonylag hosszú, 341 kilométeres szakaszát támadják be a most futó átépítési projektek, de a Białystoktól északra húzódó vonalszakaszról – Ełken át Trakiszkiig, azaz a litván határig – most még nincsen szó.

A jólius végén kiírt közbeszerzési pályázat Czyżew és Białystok között a vágányok, a felsővezeték, nyolc híd – köztük a Narew-folyót áthidaló leghosszabb –, huszonkét vasúti és közúti keresztezés, ellenőrző és biztonsági rendszerek kiépítését és modernizálását, és öt új viadukt építését foglalja magában. Tizenhárom megállóhelyet újítanak fel, az érintett állomások összes peronjával együtt.

Varsó és Białystok között jelenleg a leggyorsabb eljutást az IC biztosítja, két óra húsz perces menetidővel. A kétszáz kilométeres távolságon ez elég laza, nyolcvanas átlagtempót jelent. A felújítás után két óra alá csökken a menetidő, tehát az átlagsebesség száz fölé kúszik, ami igen jelentős színvonal-emelkedés. Nem a jelenlegi két hetes határidő-meghosszabbításon fog múlni, hogy a projekt az eredetileg tervezett időpontban, 2020-ben lezárul-e.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek