Fairfordba lopakodtak: B-52-esek után B-2-esek

iho   ·   2014.06.10. 07:45
cim2

(fotók: David Mackey – Macks Aviation Photography)

Egy különleges repülőgép megjelenése mindenképp olyan látvány, amely megérdemli, hogy érdeklődők és „profi” spotterek tömegei gyűljenek össze egy repülőtér közelében. Van azonban egy olyan típus, amely a különlegesnél is különlegesebb, hiszen mindössze huszonegy készült belőle, értéke példányonként (változó a becsült összeg) kétmilliárd dollár, és amely megjelenésével, futurisztikus látványával a laikusok számára is izgalmas jelenség.

Az amerikaiak alacsony észlelhetőségű bombázóinak felbukkanása ugyanakkor sokszor kapcsolódik össze egy-egy régió feszültségeivel, nem is olyan régen például akkor repültek B-2-esek Dél-Koreában, amikor az északi kommunista állam megint a konfliktus kitörésének kockázatáig srófolta a feszültséget. Ebből a szempontból nem is túl boldogító a tudat, hogy a stratégiai bombázók most Európában landoltak, ráadásul azután, hogy az „örökifjú” nyolchajtóműves B-52-esek közül is áttelepült néhány Angliába.

Természetesen az érkezések után rengeteg felvétel jelent meg az interneten a „Spirit Of Indiana” és a „Spirit of Louisiana” áthúzásáról és földet éréséről, amelyek egyébként a meglehetősen hangzatos, bár nem alap nélkül való „Death 11” és „Death 12” hívójellel kommunikáltak a brit bázissal. Ezek a videók annál érdekesebbek, mivel ugyan a B-2-esek időnként megjelennek a nagyközönség előtt, de általában ez azt jelenti, hogy valahonnan a messzeségből felbukkannak, egyszer-kétszer átsurrognak egy repülőnap nézőinek feje fölött, majd anélkül, hogy bárhol földet érnének, ismét hazarepülnek az óceánon túlra, Missouriba, a Whiteman légibázisra.

Ezalkalommal azonban a landolásukban is gyönyörködhetett a fairfordi küszöb közelében a közönség, a The Aviationist pedig láthatóan kerítésen belüli felvételekkel örvendeztette meg olvasóit. A csupaszárny bombázók gurulása is impozáns, a film végén megállásukkor pedig eléggé jól érzékelhető a nagyságuk is.

Összesen öt stratégiai bombázó megjelenése a híradások, kommentárok szerint tehát több, mint egyszerű áttelepülés, bár erről, mármint egyszerűségről, különösen a B-2-esek esetében, nemigen beszélhetünk, hiszen különleges kiszolgálást igényelnek, valószínű tehát, hogy megfelelő mennyiségben megfelelő felszereléssel és emberanyaggal jónéhány szállítógép is kellett, hogy érkezzen Fairfordba. Speciel B-52-esek elég sűrűn megfordultak erre, akár bázisreptérként is használva Lakenheath mellett ezt a repteret: állomásoztak itt B1-esek és U-2-es felderítők is. 2009-ben bejelentették, hogy az amerikaiak visszavonják állandó erőiket Fairfordból, ugyanakkor szükség esetén 48 órán belül reaktiválják a támaszpontot.

(fotó: US Air Force)

A mostani látogatás a szűkszavú közlemény szerint rövid időre szól, gyaníthatóan tehát a gépek nem maradnak itt a július 11-étől rendezendő nagy katonai repülőtalálkozóra, a RIAT-ra. A B-52-esekkel kapcsolatban két, Európában tartandó hadgyakorlatot is említenek, amelyeknek a gépek résztvevői lesznek, lehet, hogy a B-2-esek is részt vesznek majd: az egyik, a Baltic Operations (BALTOPS) 2014 jelentősége pedig nyilvánvalóan sokkal nagyobb idén, mint bármikor az elmúlt húsz évben, amikor Oroszországgal a kapcsolatok még nem estek vissza a mostani hidegháborús atmoszférába, és amikor a stratégiai bombázók már nem  őrjáratoztak atomfegyverrekkel felszerelve.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek