Filmen az Iránban lelőtt RQ-170-es?

iho/repülés   ·   2011.12.08. 18:19
nyito

Az iráni Network 1 csatorna leadta az első felvételt arról a távirányított gépről, melyet az irániak saját bevallásuk szerint az afgán határ mellett kényszerítettek földre. A repülőgép elvesztését az Egyesült Államok hadereje elismerte. A hivatalos álláspont szerint az operátor elveszítette az adatkapcsolatot a géppel. Irán viszont azt jelentette, hogy légvédelme megsemmisítette a közepes repülési magasságra optimalizált, fegyvertelen felderítőgépet, de volt olyan híradás is, mely szerint átvették a gép irányítását és az RQ-170-essel egy iráni repülőtéren szálltak le, így a gép csak kisebb sérüléseket szenvedett.

A most bemutatott videofelvételen egy sárgás színű, bármiféle felségjelzés vagy lajstromjel nélküli, csupaszárny gépet mutatnak egy emelvényen. A gép – első pillantásra – valóban nem sérült meg, de az állvány miatt csak a gép szárnyai és törzsének felső része látszik. Sem a futóművek, sem az alul elhelyezkedő felderítőrendszerek állapotáról így nem tudunk semmit.

Megfigyelők szerint az iráni felvételen látható gép beömlónyílása nem teljesen olyan alakú, mint az RQ-170-esé, márpedig ezeknek a gépeknek a beömlőkialakítása nagyon finoman kiszámított és kikisérletezett, annak érdekében, hogy a hajtómű minden állásszögnél és minden üzemmódnál elég levegőt kapjon, de közben a nehezen észlelhetőséget garantáló formák megmaradjanak.

Az amerikaiak nem szoktak rácsot tenni a beömlőre, inkább megpróbálják tisztán tartani a felszállópályát. A rács egyébként is erősen zavarja az áramlást, ami megintcsak sokat ronthat egy ilyen gép teljesítményén, olyan típusokon sem alkalmaznak ilyen megoldást, amelyeken pedig a beömlő igen közel van a földhöz, például az F-16-oson.

Elképzelhető tehát, hogy valójában egy iráni drónt mutatott be az iráni tévé, arról ugyanis lehet tudni, hogy Teherán is sokat kisérletezett pilóta nélküli eszközökkel, a Perzsa-öböl térségében használt is ilyeneket.

A gép valóban hasonlít a videofelvételen látható, sárga gépre <br>(fotó: deepbluehorizon.blogspot.com)

A típusnak, mely első észleléséről és fényképfelvételeiről a „Kandahári bestia” becenevet is megkapta, ez az első vesztesége, és ha a felvétel valóban egy RQ-170-est mutat be, akkor ez az első videofelvétel is a Sentinelről. Az Egyesült Államok egyelőre nem erősítette meg a felvételen szereplő gép valódiságát, sem azt, hogy ez a gép valóban az elveszett amerikai RQ-170-es.

Egyes értesülések szerint a géppel az iráni atomprogramban részt vevő helyszínek felderítését végezték, amikor elveszítették. Iráni állítások szerint egy összehangolt informatikai hadviselési akció keretein belül sikerült a gép műholdas adatátviteli rendszerén keresztül az RQ-170-es irányítását átvenni és az előre felkészített helyen leszállni a géppel.

Ha ez valóban így történt, akkor az az elmúlt évtizedek talán legsúlyosabb csapása az amerikai légierőre s hosszú távú stratégiai elképzeléseire.  A légi hadviselésben egyre inkább a távolról irányított repülőgépek nyertek teret, és a teoretikusok egy része már az ember vezette harcigépek alkonyát jósolta. Ha valóban sikerült a legújabb (legalábbis nyilvánosan ismert) amerikai távolról irányított felderítőgépet szinte sértetlenül kézre keríteni, méghozzá az informatikai hadviselés eszközeivel, az zárójelbe teszi mindazt, amit eddig hallottunk a 20 év múlva zajló légiháborúkról. És akkor még a várható politikai felhördülésről nem is beszéltünk...

Az eddigi egyik legjobb minőségű fénykép az EQ-170-esről <br>(fotó: deepbluehorizon.blogspot.com)

A témát folyamatosan figyelemmel kíséri majd az iho.hu repüléssel foglalkozó rovata.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.