Formálódik a szuperkomplexum

Ha az ősszel valaki vette volna magának a bátorságot, hogy kijelentse, Kőbánya-Kispest-vasútállomás peronlépcsőin tavasszal már úgy lehet le- és felsétálni, hogy nem csak az orrabukás veszélye nem fenyeget, de a lépcsőnjárás némi esztétikai élménnyel is gazdagítani fog, a kijelentést valószínűleg a fantasztikum birodalmába soroltuk volna be.

A rozsdásodó támaszok által megnyomorított, helyükből kiemelt, isten tudja, mire támaszkodó, korrodált vasbeton-lépcsőelemek már úgy hozzátartoztak a helyi országimázs-képviselethez, mint a Déli pályaudvarhoz a lépcsők alatti kreatív zöldségesbódék, vagy a Nyugati pályaudvarhoz a talán fél évet működött aluljárólift. De mégsem. Valamely csudálatos véletlen folytán a megállt idő kerekét itt sikerült újra mozgásba lendíteni, és ha ez a kerék nem is pörög szédítő gyorsasággal, mégis magabiztosan darálja be egy csúfos, karbantartás nélküli időszak tárgyi emlékeit.

Az őszi, a helyi fizikai munkaerőt képviselők szóbeli tájékoztatása szerint eredetileg az 1-2 vágányhoz vezető nyugati irányú, és a 4-5 vágányhoz vezető keleti irányú (mozgólépcső melletti) lépcsőkar megújítását tervezték, ehhez képest most ennél a spórolást sugalló megoldásnál sokkal jobban alakul a helyzet. Az 1. és 2. vágány közötti lépcső felújítását befejezték, de a lépcsőkar még le van zárva, vélhetőleg az átadás-átvételi procedúra után nyitható meg. A 4. és 5. vágány közötti lépcsőkar elkészült, és teljesen váratlan fejleményként ugyanezen a peronon hozzákezdtek a nyugati irányú lépcsőkar átépítésének is, egyelőre a betonelemeket bontották ki és a támaszokat rögzítették a hossztartókon.

Vessünk egy elemző, átható pillantást az elkészült műre! Az eredeti épület tervezője, Kővári György valószínűleg forogna a sírjában az alkalmazott megoldást látva, de fel kell mentenünk a felújítást résztvevőit: ez itt most nem építészeti tér- és anyagformálás, csupán tűzoltás. Abból is egy jobban sikerült változat. Építészeti gondolatot ugyanúgy nem szabad számonkérni ezen a szerkezeten, ahogy mondjuk a Kismaros-megállóhelyen épült gyalogosfelüljáró esetében sem tennénk ezt. Praktikus, gyors és olcsó könnyűszerkezeti kiegészítésről van szó, a végleges megoldást majd úgyis egy többmilliárdos állomásrekonstrukció fogja elhozni.

A maga műfajában viszont kiváló. Szét kellett fúrni-lyuggatni miatta az oldalsó hossztartót, de ha a most még fémesen világító csavarfejek egy kis piros festéket kapnak majd, nem is lesz olyan feltűnő. Az átmenőcsavarok szögacél-támaszokat rögzítenek a hossztartó belső felületén, ezekre fektették a lefelé fordított U-alakban meghajlított acél-lépcsőfokelemeket. A festés és felületkezelés minősége ránézésre első osztályú, a járófelületek kent és zúzalékal szórt műgyantabevonatot kaptak, itt a rozsdának időben körülbelül ugyanakkor lesz esélye, amikor az újpesti vasúti Duna-híd szerkezete is rozsdásodni kezd majd. Azaz soha.

Kicsit nehéz lefelé haladva az újfajta döngő érzést megszokni az eddigi masszivitás helyett, de ne legyünk telhetetlenek. A korábban összeházasított acél- és betonszerkezet nem állta ki a korróziós próbát a hozzáférhetetlen és ápolhatatlan zugok miatt, ez a szerkezet viszont működik. Üdvözöljük ezért a döngést!

És kíváncsian várjuk, elindulnak-e valaha még a mozgólépcsők is. Régi szép idők, amikor Erdély felől vonattal érkezve a működő mozgólépcsők láttán elöntötte az utazót az „ez már nyugat”-életérzés... Ha a nyugatról már le is mondtunk, egy működő Közép-Európát azért szívesen látnánk itt. Mozgólépcsővel, megtisztított üvegfelületekkel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!