IATA: elfogadhatatlan az elektromos eszközök kitiltása a repülők fedélzetéről

MTI/iho   ·   2017.03.30. 11:15
cim5

A mintegy kétszáz légitársaságot tömörítő, montreali székhelyű kereskedelmi szervezet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint amellett, hogy elfogadhatatlan, semmilyen biztonsági fenyegetésre nem ad választ sem hosszú, sem rövid távon, emellett viszont rendkívül súlyos torzulásokhoz vezet a kereskedelemben – olvasható a közleményben.

Az IATA arra szólította fel a kormányokat, hogy a légiközlekedési iparral együtt találjanak megoldást arra, hogy a repülés továbbra is biztonságos legyen úgy, hogy az utasok a saját elektronikai eszközeiket maguknál tarthassák.

Az amerikai hatóságok terrorveszélyre hivatkozva több országban megtiltották kedden a nagyobb elektronikai eszközök felvitelét az Egyesült Államokba tartó repülőgépek fedélzetre. Hasonló intézkedést hozott Nagy-Britannia is az oda tartó járatok esetében.

Washington nyolc muzulmán többségű ország tíz repülőterét jelölte meg. A belbiztonsági minisztérium pénteken hatályba lépő döntése a Jordániából, Egyiptomból, Törökországból, Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Kuvaitból, Marokkóból és Katarból az Egyesült Államokba tartó repülőgépekre vonatkozik. Az érintett légi kikötők: Ammán, Kairó, Kuvaitváros, Doha, Dubaj, Isztambul, Abu-Dzabi, Casablanca, Rijád és Dzsedda nemzetközi repülőterei.

Ezekből a légikikötőkből az Egyesült Államokba tartó járatokon utazók nem vihetnek fel magukkal mobiltelefonnál nagyobb elektronikai eszközöket a fedélzetre, csak a csomagtérben szállíthatják magukkal. Ez azt jelenti, hogy sem fényképezőgépek, sem táblagépek, sem DVD-lejátszók, sem laptopok nem juthatnak fel az utastérbe. A döntés nem vonatkozik a járatok személyzetére, és kivételt képeznek alóla az előzetesen engedélyezett, nagyobb orvosi eszközök.

A rendelkezésre válaszul az Abu-Dzabi székhelyű Etihad Airways bejelentette, hogy térítésmentesen biztosít tableteket és wifi szolgáltatást érintett járatain.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.