Ismét gyártják a leggyorsabb egymotoros túragépet

iho   ·   2014.02.10. 14:00
cim2

Öt év szünet után újraindul az összeszerelés a világ egyik legpatinásabb kisgépgyártójánál. A Mooney, amelynek dugattyús egymotorosai a kategória leggyorsabb típusainak számítanak, 2009-ben állt le, mert csődbe ment. Tavaly azonban egy tajvani pénzember, Jerry Chen vette át a cég vezetését, és kínai tőke áramlott a vállalkozásba.

(fotók: Mooney)

A texasi Kerville városában lévő gyárban mostanáig csak kilencen lézengtek, ők szállították a meglévő gépekhez a pótalkatrészeket, és a segítségükkel tartották fenn a gyártó hatósági engedélyeit az újraindítás reményében.

Az AVweb beszámolója szerint mostanra visszahívták a régi alkalmazottakat és újakat is toboroztak, megkezdték a leálláskor félbehagyott öt gép végszerelését és hamarosan sor kerül az első berepülésére is.

Chen szerint nem egyszerűen újraindításról van szó: új berendezéseket vásároltak és modernizálják is a repülőgépek gyártását. A Mooney új elnöke kijelentette: ő és a befektetők hisznek a cég jövőjében – máskülönben nem öltek volna annyi pénzt a feltámasztásába.

A céget a Mooney-fivérek 1929-ben alapították, volt már egy-egy csődje 1930-ban, 1969-ben és 1984-ben is. A cég mindig is a kisgépes repülés élvonalában volt, behúzható futóművel, hermetizált kabinnal, egy darabból préselt szupererős főtartóval épült típusai révén. Az utolsó időszakban modern glass-cockpittal szerelték a példányokat, eddigi működése alatt a gyár több mint 11 ezer gépet készített.

Mindennek ellenére vannak, akik némi kétkedéssel figyelik a cég újjászületését, mert a fémépítésű konstrukció mindenképp elavultabbnak számít a konkurensek kompozitgépeihez képest. A Mooney a maga weboldalán azonban a gép gyorsasága – az M20TN Acclaim csúcssebessége 448, maximális utazósebessége 438 kilométer óránként! –, egyéb jó tulajdonságai és a gondos kézi munkával történő gyártás mellett épp a bevált konstrukcióra hivatkozva ajánlja típusait az új vásárlóknak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.