Kiképzőgépeket szerezne be a HM

iho   ·   2016.01.22. 08:45

Könnyű kiképző-, felderítő- és futárrepülőgép beszerzésére kér ajánlatokat a honvédelmi tárca.

A részvételi felhívás szerint az ajánlattevő 2 darab ICAO „A” kategóriás kiképző repülőgép földi kiszolgáló eszközökkel és dokumentációval való leszállítását, illetve 2 darab ICAO „A” kategóriájú, könnyű felderítő és futár repülőgép földi kiszolgáló eszközökkel és dokumentációval való leszállítását, valamint négy hajózó és tíz főnyi műszaki állomány átképzését vállalná.

A felhívát ismertető blogbejegyzés (Gyömbér Béla, Jog a lappal) arra emlékeztet, hogy tavaly megjelent egy közbeszerzési felhívás 130 millió forint értékben az alapvető repülési készség elsajátítását és fenntartását biztosító, máig hadrendben tartott, három Jak-52-es kiképző repülőgépk nagyjavítására.

2015 júniusában az egyik ilyen Jak-52-es hajtóműve kigyulladt, melynek következtében az egyik pilóta súlyos égési sérüléseket szenvedett. A balesetet követően kiírt közbeszerzés alapján sejthető volt, hogy a repülőgépek mindegyike a nagyjavítási ciklus végén járhat, hangzik az elemzés, amely azonban azt is felidézi, hogy tavaly novemberében, az időközben honvédelmi miniszterré kinevezett Simicskó István már úgy nyilatkozott, hogy el kellene gondolkodni azon is, érdemes-e 30-40 éves gépeket rendszerben tartani, korszerűbb, a pilóták képzését jobban segítő gépekre lenne szükség.

Kapcsolódó hírek